Szabó József címzetes gimnáziumi igazgató emlékére

Szegény paraszti családban nőtt fel. A falu plébánosa már kisdiák korában fölfigyelt a jó eszű gyermekre és mindent elkövetett, hogy a vonakodó apát meggyőzze a tanulás szükségességéről. Sikerült is bejuttatnia a 6 elemi elvégzése után a gyöngyösi, majd a hatvani gimnáziumba. Az egyetemet Debrecenben végezte, 1955-ben, kitüntetéssel. Innen egyenesen Székesfehérvárra került, a Teleki Blanka Gimnáziumba. Fiatal kora miatt nem volt könnyű a helyzete az akkor még csupa lánynövendékek között, de megtalálta tanítványaival a kellő hangot. Még nem felejtette el saját kamaszkorát és nem csinált belőle ügyet, amikor pár diákja suttyomban leengedte a kerékpárját. Ugyanakkor szigorúan számon kérte a tananyagot. Magát sem kímélte és a karácsonyi szünet alatt visszajött szűkebb hazájából, a Jászságból, hogy felkészítsen bennünket a középiskolai végső megmérettetésre. Tisztában volt vele, hogy a mi korosztályunk lelkéhez a magyar történelem áll közel, nem az "egyetemes".  Azt is érezte, tudta, hogy sokunknak borsódzott a háta a munkásmozgalmi és a kínai forradalmat taglaló tételektől és buzgón diktálta nekünk a legszükségesebb eseményeket. Hiszen az érettségin ő is vizsgázott, nem csupán a tanítványai.
Volt tanítványát vette feleségül. Harmonikus életükbe a sors ugyan belerondított, de szorosan fogták egymás kezét a bánat idején is. A maga választotta tanári pályán szívvel-lélekkel dolgozott. Ahogy egy ízben nyilatkozott, önmagát adta, hiánytalan figyelemmel, tudása legjavával  a tanítványok iránti szeretettel és minden erejével igyekezett azokat értékes közösségi emberré nevelni.
1963-ban a Geodéziai Főiskola egyik alapító tagja lett. 1966-ban elvégezte a filozófia szakot, az eredeti történelem szak mellé és a szekszárdi Illyés Gyula főiskolán filozófia történetet is oktatott. Sokat tett tanítványaiért, az iskolákért és Székesfehérvár városáért. A Geodézián eltöltött, eredményes munkássága után visszahívták a Teleki Blanka Gimnáziumba, ahol 1980-tól az igazgatói teendőket látta el. Az ő nevéhez fűződik a gimnázium 6-osztályossá alakítása és az ő igazgatósága idején  került az intézmény az ország legjobb 4 középiskolája közé. Tagja volt a Tóth István alapítványnak, ami a jó képességű, de rossz szociális környezetben élő gyermekek tanulását volt hívatott megsegíteni. Itteni munkásságát nyugdíjasként is folytatta.
2005-ben Fehérvár városa "Pro civitate"-díjjal jutalmazta érdemeit. "Az oktatásügy kiváló dolgozója", a "Pedagógus Szolgálati Emlékérem" és, a "Munka Érdemrend" bronz fokozata kitüntetések birtokosa volt. Szívéhez mégis legközelebb az a Vajda János kötet állt, melyet  kezdő tanárként (pénzjutalom nélkül) kapott feletteseitől, azzal a lelkesítő bejegyzéssel, hogy "Győzni fogsz - ne félj!"
2022. decemberében temettük. Végső nyughelyén volt kollégái és tanítványai búcsúztatták. Megtört szívű feleségét a bazilika engesztelő szentmiséjén is körbe vették az emlékező évfolyam- és iskolatársak.
Az emlékezés az a koszorú, amelynek virágai nem hervadnak el.

Szerző: Bartal (Szalma) Klári