Arany kereszt: elismerés Eszter útján

Mindennapjai a Velencei-tó körül forognak, ahol országos szintű kultúrát teremtett Rodics Eszter. A sors mindig összehozta a megfelelő társakkal, akikkel mert nagyon álmodni, s akikkel mindezek mára megvalósulhattak. A Halász-kastély, a Halász Gedeon Eseményközpont, a Vörösmarty Emlékház, a Csajághy Laura Szabadtéri Színpad, a Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola, a Liszt Művészház és hamarosan a velencei Meszleny-kastély is bekerült abba a kulturális erőtérbe, amely a Velencei-tavi Kistérségért Alapítvány égisze alatt, Eszter hathatós közreműködésével hiánypótló lehetőségeket hozott a térségbe, a régióba. Ennek a munkának köszönhetően 2023. augusztus 20-a alkalmából Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapott. Munkájáról, álmairól mesélt a díjazott.

- Valójában nem erre a pályára készültem: pedagógus – bölcsész – szakon végeztem ugyanis. Az azonban biztos, hogy mindig nagyon szerettem olvasni, szerettem a zenét. Magamnak való gyerek voltam, aki folyamatosan olvasott, elmélkedett, fantáziált, ahogy annak idején sokan, amikor még nem volt tévé, internet. A szüleim orvosok, ám azt biztosan tudtam, hogy emberek életéért – a gyógyítás értelmében – felelni nem szeretnék. Csodáltam őket, de nem vágytam erre a pályára – emlékezik vissza Rodics Eszter, a Halász-kastély melletti irodájában, ahonnan az évek alatt létrehozott intézményeket, programokat irányítja. Budán nőtt fel, meséli, a Virányos Úti Általános Iskolába, majd a Petőfi Sándor Gimnáziumba járt, innen felvételizett az ELTE angol-francia szakára.

- Végül az angol szakot végeztem el, valamint a pedagógus képzést. Már az egyetem alatt tanítottam, amit nagyon szerettem. A szakdolgozatomat is metodikából írtam, mert nagyon izgatott, hogyan lehet a fiatalokat megszólítani, hatékonyan tanítani őket, úgy tudást átadni nekik, hogy az élménnyel is párosuljon. Ez volt a legmeghatározóbb ebben az időszakban számomra: a fiatalok közege, a tanítás, a közösségépítés és az alternatív módszerek felfedezése.  

Majd jött a családi élet, a gyerekek. Gárdonyba 2006-ban költöztek.

- Azért jöttünk a Velencei-tó partjára, mert az én apai nagyanyám – akivel egy házban nőttem fel -, vett egy régi házat itt. Nagyon sokat jártam hozzájuk nyaralni, mindig megnyugtatott, amikor megláttam a dombokat, a tavat. Úgy éreztem, haza érkeztem. Már akkor nézegettem a Halász-kastély épületét, s arra gondoltam, mennyire szép lehetett ez valaha. El is határoztam már gyerekként – és ez így igaz! -, hogy ha nagy leszek, akkor én ebben a kastélyban Teleki Blanka leányneveldét nyitok. Sokat ábrándoztam erről. Már akkor összekapcsolódtam tehát a kastéllyal és ezzel a vidékkel. Második gyermekem születésekor iszonyú kánikula volt, amit Budapesten nem lehetett már elviselni. Pár hetes korában jöttünk a hűvös nagyanyai nyaralóba, s itt töltöttük vele az egész nyarat. Nagyon szerettünk itt lenni, ideális volt a fővárosi élet után. Azon a nyáron mondtam is a férjemnek, hogy keressünk itt egy házat, és költözzünk ide. Hamar megtaláltuk szeretett otthonunkat, amelyben azóta is élünk.

A kultúra is hamar megtalálta Esztert a Velencei-tónál.

– A Zsongó Bárka Egyesület elnöke, Somossy Eszter volt az első, akivel összehozott a sors, és sokat beszélgettünk. Jó barátok lettünk, és ő hívott meg a Zsongó Bárka munkájába. Így kerültem a Gárdonyi Géza Emlékházhoz, ami nagyon  megihletett, hiszen Gárdonyi gyerekkori nagy kedvencem volt. Ebben az időben avatták fel a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) új kiállítását a Gárdonyi Emlékházban, ahová babakocsit tolva mentem el. Egy PIM-es kolléga odajött hozzám, és megkérdezte, nem szeretnék-e én itt múzeumpedagógiai foglalkozásokat megvalósítani? Bár fogalmam sem volt akkor még, mit is jelent ez pontosan, lelkesen rávágtam, hogy dehogynem! Fantasztikus együttműködés vette kezdetét: a zsongós anyukákkal kidolgoztunk különböző korosztályoknak szóló múzeumpedagógiai foglalkozásokat, és elkezdtük a munkát. Szépen beindult, Klausz Gábor akkori alpolgármester nagy támogatónk volt. Megkezdtük közben a Gárdonyi Géza születésnapi rendezvények szervezését, pályázatokat adtunk be a megvalósításra. Közben elérkezett 2013-ban a Gárdonyi Géza-emlékév, amikorra a harmadik gyermekem is megszületett. Ekkor már mertem nagyot álmodni: kitaláltunk egy emlékévnyi feladatot, amelyet szerettem volna megvalósítani. Egy jelentős listát írtam arról, mi lehetne ennek a programnak a része, kezdve a Szent Anna-kápolna felújításától a születésnap megszervezésén át egy zeneszerző pályázat megvalósításáig. Itt kapcsolódott össze az én szakmai életem L. Simon Lászlóval, aki akkor kulturális államtitkár volt. Megkerestem őt ezzel a listával, amelyben látott fantáziát. A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) alelnöke is volt egyben, így neki köszönhetően összeültek az érintettek: Gárdony, Eger, a Petőfi Irodalmi Múzeum, az államtitkár, én és megterveztük az emlékév programját.

Nagy vállalás és élmény volt közben a térségben kialakítani az újfajta kulturális lehetőségek sorát. Ennek volt része a rendhagyó tárlatvezetések programja is, amely abban az időben még nem volt szokványos módszer. Eszter így emlékezik rá:

- A közönség nagyon élvezte, hogy nem egy egysíkú tárlatvezetést kap. Kelemen István színművész Gárdonyi verseket szavalt a ház különböző pontjain, azaz tulajdonképpen dramatizáltuk a tárlatvezetéseket. Merőben új megközelítés volt ez, amelyre sok pozitív visszajelzés érkezett.

Az élet azonban – fogalmazott Eszter -, mindig mindent átszervez, átsodor, átszitál, de az biztos, hogy kulturális tevékenységének a legnagyobb lökést a Gárdonyi-emlékév adta.

- Sokszor táplálkozom belőle, sokszor visszanyúlok hozzá. Közösségi munkaként végeztem ezt a feladatot akkor, vagyis nem jelölték ki számomra, mint megbízást,  hanem megálmodtam, megtaláltam hozzá a legnagyszerűbb partnereket, és örömmámorban vittük végig az évet. Mindig odasegített a sors vagy a Jóisten azokhoz, akikkel előrébb juthattunk az álmok megvalósításában.

Majd jelentkezett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem közszolgálati médiaszerkesztő képzésére. Ekkor dolgozta ki azt a bizonyos zeneszerzői pályázatot. Ennek részeként Gárdonyi Géza karácsonyi tematikájú műveire kellett oratorikus műveket komponálni kórusra és szimfonikus zenekarra. A képzés pedig szervesen kapcsolódik a történet sikeréhez:

- Éppen Gárdonyban volt egy továbbképzéses hétvége, amelyen meghívott előadóként részt vett Böröcz István, az MTVA akkori elnöke is – mutat rá a sorsszerű találkozásra Eszter, aki nem volt rest, odament hozzá, s átadott neki egy szinopszist a pályázatról, s elmondta neki, hogy megkapja ingyen ezt a fantasztikus tartalmat, cserébe „csak” a Rádió Énekkarára és Szimfonikus Zenekarára lenne szüksége ingyen… S tényleg: a megfelelő embereket mindig összehozza az élet, mert az MTVA elnök azt mondta, nincs semmi akadálya a megvalósításnak. S elmesélte, hogy amikor az ő édesapja az 1956-ot követő időszak után kiszabadult a börtönből, első útjuk az egri vár csúcsára vezetett. Itt apukája elmesélte neki, mit jelent a hazáért küzdeni, a szabadságot, akár az életet áldozni az eszméinkért, elveinkért. - Óriási muníció volt ez számomra, s akkor már tudtam, hogy ha valamit nagy szeretettel, akarattal, jól és szívvel végez az ember, mindig lesz segítség. Így lett ebből az álmodozásból, ebből a Gárdonyi-emlékéves zeneszerző pályázatból az éppen akkor felújított Zeneakadémia december 23-i előadása. Nagy kockázatnak tűnt ez a dátum, hiszen szenteste előestéjén már nehezen mozdíthatók az emberek, ám végül teltházas, fergeteges este kerekedett az eseményből, ahol felállva tapsolt a közönség.

Ezt követően hívta magához dolgozni L. Simon László.

- Így mentem a Várkert Bazárba, amelynek kulturális működését beindíthattuk. Ezt is szerelemmel szerettem csinálni, nagy lelkesedéssel végeztük mindannyian a munkánkat.

Sok fontos és nagyívű feladat következett ezután: a Miniszterelnökségen segítette L. Simon László munkáját, szervezte a Csók István-emlékévet, az Ybl-emlékévet, a Forster Központban az épített örökség megmentése, védelme, üzemeltetése volt főosztályvezetőként a feladata. Egy kis Terror Háza kitérő után következett a Halász-kastély, amelynek azóta is igazgatója.

- Amikor ide jöttem, szkeptikus volt mindenki, mondván, itt nem lehet semmit sem csinálni, az embereket csak a lángos és a vattacukor érdekli, meg a Velencei-tó. A kulturális élményekre nem költ majd senki egy fillért sem. A nyári időszakon kívül pedig végképp nincs élet, tehát semmi értelme az egésznek. Nem voltam az a típus már akkor sem, aki ezt elfogadja. Aprólékos, szisztematikus lépésekkel haladtunk lépésről-lépésre, úgy, hogy közben tudtuk, ez a terület eleve forráshiányos. Nagy vállalás és kockázat volt, hiszen alapítványként, magántulajdonban lévő kulturális központot akartunk a közjó szolgálatába állítani. Ez olyan misszió volt – és most is az -, ami nem jellemző a világban, illetve Magyarországon: hogy valaki azért újítson fel régi épületeket, azért találjon ki szebbnél-szebb kulturális tereket, s azért mentsen meg a pusztulástól különböző típusú, fajtájú és méretű épített örökséget, hogy azt ne magáncélra használja, hanem valamilyen módon a köz javára fordítsa. Erre nem sok példát lehet hozni. Főleg nem olyat, mint amit mi itt Kápolnásnyéken és környékén megvalósítottunk: hiszen ma már nem csak a Halász-kastélyról beszélünk, hanem a Halász Gedeon Eseményközpontról, a Vörösmarty Emlékházról, a Liszt Művészházról, a Csajághy Laura Szabadtéri Színpadról, és  zajlik Velencén a Meszleny-kastély, továbbá a Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola művésztelepéhez tartozó alkotóműhely épületének felújítása is.

A kastély első rendezvényei 40-60 látogatóval indultak, ám szépen lassan egyre többen lettek. A szűk terek ellenére is teltházas kiállításmegnyitók, kastélymese és koncert programok, rendhagyó tárlatvezetések, múzeumpedagógiai foglalkozások várják a látogatókat. Az emberek elkezdték felfedezni a gyönyörű helyet, ahol nem csak a felújítás, de a program is igényes.

Ez Eszter alapvető elvárása ugyanis magával és a munkájával szemben: az igényesség. Ez hozta magával a látogatottság növekedését, a programok sikerét. – Nem csak azért volt ez jó, mert mást adtunk, mint a megszokott, hanem azért a közösségért is, amely körénk szerveződött. Visszajáró vendégeink lettek, s nekik köszönhetően épült fel ez az egész sikertörténet.

- Itt is visszaköszön az én elképzelésem, mely szerint, ha valamiben hiszek és azt kitartóan viszem előre, akkor megtalálom azokat a partnereket, közösséget, akik ezt hálásan és szeretettel fogadják. Itt van hozzá L. Simon László, aki fáradhatatlan robbanómotorként tele van mindig tervekkel, újításokkal, elképzelésekkel, s itt van a népfőiskolai hálózat is, amely szintén muníciót, ötletet, támogatást ad a munkához.

A programok, intézmények gyakorlatilag organikus fejlődés eredményeként, egymásra épülve keltek életre Eszter keze alatt. – Sikerült olyan közösséget létrehozni, akik nyitottak arra a típusú kulturális élményre, amit mi itt kínálunk. Ez adta az ihletet ahhoz, hogy lépjünk tovább, hiszen itt voltak azok a művészek, a közönségük és az alakuló közösségünk, akikkel érdemes volt továbblépni. Akár képzések, együttműködések, műhelynapok, alkotónapok formájában. Így jött a népfőiskola gondolata, melynek megvalósításával még többeket tudtunk a Velencei-tóhoz vonzani megmutatva nekik, milyen sok szépség, nemzeti büszkeség, történelmi, irodalmi, épített örökség fedezhető fel itt. Így, ha nem is orvosként, de kultúra embereként gyógyíthatom, gazdagíthatom a hozzánk érkezők lelkét…

Hasonlóan fontos és látványos eredmény a Hazáért körút program megvalósítása is, melynek kidolgozására Görög István, a pákozdi Katonai Emlékpark volt ügyvezetője kérte fel.

- Ez is hatalmas sikertörténet lett: fiatalok, pedagógusok egyaránt küldik a visszajelzéseket, hogy az élménypedagógiai módszer, amely e program alapját adja, valóban élményszerű tudást ad. A hazafias nevelés gondolatkörét kötjük össze a Velencei-tóval és a történelmi tudással. Több mint 500 gyermek és pedagógus vett részt eddig a programon, és tervezzük a folytatást.

Célunk, mondja Eszter, hogy az eddig kialakult és folyamatosan bővülő intézményhálózat és a felépített közösség egyre több fiatal bevonásával, az elért színvonalon tudjon működni tovább – ami a mostani gazdasági környezetben nagyon nehéz. - De ahogy a Covid után, úgy most is úgy gondolom: innen szép győzni!