Már csak néhányat kell aludni

2023.08.27. 11:00

Hamarosan lekerülhetnek a táblák a szállási játszótérről

Rövidesen ismét gyerekzsivaj töltheti be az előszállási iskolaparkot – mondta a FEOL megkeresésére a település polgármestere.

Kecskés Zoltán

Augusztus eleji jelenet a társadalmi összefogásból.

Fotó: Önkormányzat

Előbb az előzmények: Ahogy korábban megírtuk kinyomtatott A4-es lapok figyelmeztetik a szülőket és a gyerekeket a település iskolaparkjában, amelyen az áll, hogy a játszóteret mindenki saját felelősségére használhatja. Megtudtuk, az ominózus, parkban lévő eszközök és kiegészítők szinte egésze fából készült és bár folyamatosan igyekeztek karbantartani, némelyiken már valóban meglátszottak az időjárás viszontagságai. A faluvezető később a FEOL-nak elmondta a szükséges módosításokat elvégezték a beruházó és az önkéntesek összefogásának köszönhetően és már csak a felülvizsgálatra várnak.

– A bevizsgálások azóta megtörténtek. Még pár dolgot kértek az ellenőrök, hogy korrigáljunk. Ezt a kivitelezőtől megkértük, amit nekünk kellett megoldani, annak egy részét már meg is oldottuk. A szögletkerti játszótéren két hinta alacsonyabban van mint kellene és a fészekhintáról hiányzik egy biztonsági pót lánc. A kondiparkban azt javasolták, hogy két elem alá tegyünk homokot, egy kis festés, faágak levágása, és terepegyengetés (pocok túrás elgereblyézése). Ennek nagy része kész. Az ovi játszótéren egy elemhez kell ütéscsillapító homok és egy farámpa cseréje. Ezek nagy része, mint mondtam megtörtént és napokban végzünk vele. Reményeink szerint mire becsöngetnek megkapjuk a zöld utat és lekerülhetnek a figyelmeztető táblák – zárta gondolatait Farkas Imre polgármester.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában