Balaton, Borneó, Brüsszel – avagy egy székesfehérvári diplomata állomáshelyei

Évente 1-2 alkalommal jártok Magyarországon, akkor főleg Fehérváron, szüleidet, rokonaidat látogatjátok?
– Valóban, elsősorban a családi kötelék húz minket haza a téli és nyári szünidő alatt, sőt most már kislányaink is rajongva várják, mikor mehetnek megint a nagyszülőkhöz, dédnagyszülőkhöz, az öreghegyi kertes házba, a szemben lévő játszótérre és persze le a Balaton partjára.

Két kislányod van, Evangelina és Célestine, ők hol születtek?
– Mindketten Brüsszelben születtek, de magyar állampolgárok.

Milyen nyelven beszéltek otthon, milyen nyelveken beszélnek a gyerekek?
– „Apuka” következetesen magyarul, „mama” angolul, a bölcsőde és óvoda nyelve pedig a francia. Így lányaink mindhárom nyelven körülbelül egyszerre tanultak meg, és mindegyiket napi szinten használják. Néha engem is meglep, hogy a nagyobb milyen könnyedén vált köztük a helyzet és közeg függvényében. Nekem ez annak idején, 6 évesen még nem ment volna.

Mik a gyökerek számodra, a feleséged számára és a gyerekeknek? Hol van számodra, számotokra az otthon, vagy több otthonotok is van?
– A Dunántúlon, Brüsszelben és Borneó szigetén vagyunk otthon, ez utóbbi feleségem szülőföldje. Gyermekeinket úgy igyekszünk nevelni, hogy őseik nyomdokában járva büszkék legyenek európai és dél-kelet ázsiai gyökereikre.

Volt honvágyad, és ha igen, melyik ország iránt?
– Rendszeresen motoszkál bennem a magyar anyaföld iránt. Van egy-két dal, amit nem tudok könnyek nélkül meghallgatni, ilyen mostanában például a Csík zenekar és sok művésztársuk közreműködésével felvett „Hazám, hazám”.

Hogyan tudod a munkát és a gyerekekkel foglalkozást összeegyeztetni?
– Próbálom megtartani az egyensúlyt életem négy égtája között. Hivatás (Európa érdekeinek védelme), minőségi együttlét szeretteimmel (család, házasság, barátok), önmegvalósítás (kreatív kibontakozás), karbantartás (sport, alvás, egészséges étrend). Időnként áthelyezem a súlypontot egyik vagy másik pólus felé, de akkor érzem legjobban magam, mikor ezek harmóniában vannak egymással. Persze nagy segítség, hogy feleségem bámulatos szervezőtehetség és egy tábornok hatékonyságával tartja kézben a „hátországot”.

Feleségeddel mi az az érdekes hobbi, amit játszotok?
– Megismerkedésünk óta szeretünk együtt utazni, felfedezni a világ kevésbé látogatott zugait – de mikor hazaérkezünk megpihenni, a nappaliasztalon folytatódik a kaland. Most már bő tíz éve, hogy újra felfedeztük a társasjátékokat. Ez gyermekkorunkhoz képest mára egy önálló iparággá fejlődött, az évente Essenben megrendezett társasjátékexpón játékok ezreit mutatják be, minden elképzelhető témában. Persze a nálunk összejáró társaságnak megvannak az örök kedvencei, így polcainkra már ritkán kerülnek új darabok. Az utóbbi években leginkább a Nemesis-sorozat, a Warhammer stratégiai játékai és a GMT kiadó hadtörténeti szimulációi osztoznak az asztalfelületen.

Milyen változást jelentett az életedben a rendszerváltás?
– A nyolcvanas évek szülöttjeként egy olyan kelet-euró­pai országban láttam meg a napvilágot, amely évtizedek óta szovjet megszállás alatt élt. Már a szüleim is ebbe az állapotba születtek bele. Akkor még kevesen gondolták, hogy bő tíz évvel később bekötik nálunk az internetet. Ezzel akkor még nem voltam tisztában, de 1990-ben kitárult a világ, és lehetővé vált az, hogy a mostani életpályámat bejárjam. A régi rendszerben ez szinte elképzelhetetlen lett volna.

Hogyan változott Magyarország mióta te külföldön élsz, dolgozol?
– Magyarország, mint az egész kelet-európai térség, egy felzárkózási pályán halad – ahogy Kelet-Németország esetében is látjuk, ez egy hosszú, történelmi távlatú folyamat. William Gibson sci-fi-írót idézve: „a jövő már itt van, csak nincs egyenletesen elosztva”. Így például a fogyasztói árak, a megélhetés költségei itthon is hamarabb érik utol a nyugati színvonalat, mint a reálbérek. Budapest mára világváros lett, annak minden előnyével és hátrányával. Vidéki emberként én leginkább a Dunántúl kertváro­saihoz vonzódom, ahol gyakran találkozom „révbe ért” családokkal, akiknek sikerült egy közel optimális egyensúlyt kialakítani a 21. század globális és lokális, nyugati és keleti életmódjai között.

Még mindig fontos a vallás az életetekben?
– Feleségem katolikusként nőtt fel Borneó szigetén, én pedig tizenévesként kezdtem templomba járni, végül 28 éves koromban keresztelkedtem meg. A lelki út azóta is folytatódik, időnként csendesebb, máskor mozgalmasabb formában. Életre szóló emlék marad a kedvesemmel 2013-ban bejárt El Camino zarándokút, és egy 2018-as egyszemélyes szentföldi elvonulás. A koronavírus előtt évente jártam bentlakásos lelkigyakorlatokra is. Most pedig újra felfedezem a hit alapjait kislányaimon keresztül, akik az esti beszélgetések során gyakran szegeznek nekem akár teológiai vetülettel is bíró kérdéseket. Mint például: „Apuka, a Jóisten szokott unatkozni? Mert az emberekre mindig olyan sokat kell várni.”

Brüsszelben is az angol misére jártok?
– Már egy bő évtizede járunk egy népes plébániára, amelyet ír ferences papok vezetnek, és lelkes önkéntesek révén élénk közösségi élet jellemzi, a mise utáni közös vasárnapi teázástól az éves nagy búcsúig. Külön öröm, hogy emlékeztet a pesti Jézus Szíve- templom körül hajdanán kialakult angol nyelvű holdudvarra.

Mit jelent számodra a templom? A katolikus hit?
– Egy világméretű család, amelynek része vagyok. Bárhol járok a földön, vasárnap betérek egy katolikus templomba, és legyen a mise akár kínai vagy éppen arab nyelven, azonnal megtalálom benne a helyem, értem a jelképeit, a mozzanatok, gesztusok helyét. A római egyház egyben a nyugati civilizáció legrégebb óta megszakítás nélkül működő kulturális kincsestára, az időszámítás „kezdete” óta eltelt kétezer éves történelmünk élő archívuma. Aki át szeretné újból érezni, mit jelent a múlt nagy európai nemzedékeinek leszármazottja lenni, töltsön el egy kis időt egy katedrálisban.

Vannak kedvenc papjaid?
– Sokat köszönhetek a jezsuita atyák lelki vezetésének, annak idején az esküvői felkészítés során, mikor én még nem voltam hivatalosan katolikus, és leginkább a felnőtt keresztség előtti egyéves időszakban. De ha egy valakit ki kellene emelnem, az indonéziai Flores szigetéről Budatétényre elszármazott Fransis atyát muszáj említenem. Nemcsak, hogy keresztapám lett, de egy évtizeddel utánam ő keresztelte kisebbik lányomat is, és 15 évvel az esküvőnk után ő celebrálta malajziai feleségem legfiatalabb húgának nászmiséjét – Budapesten!

Az interjú előtt ismerted már a Fejér Megyei Hírlapot?
– Ismerem a lapot, sokáig járt is nagyszüleimnek nyomtatott formában, így amikor otthon laktam, én is olvasója voltam. Szerintem jelentős közösségformáló szerepe van a városi, illetve regionális sajtónak – fontos kapocs az egyén és az őt körülvevő urbánus tér között. Itt Brüsszelben heti rendszerességgel olvasom a kerületi lapot, hogy képben legyek a közügyek, események, helyi kezdeményezések terén.