Különleges alkotások

2023.10.22. 10:00

Vasutas művészek találkoztak a VOKE-ban

Számos különleges alkotás és egy nagy meglepetés is helyet kapott szombaton délután az Országos Vasutas Kulturális Találkozón a VOKE-ban.

S. Töttő Rita

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Molnár Lászlóné, a VOKE vezetője a feol.hu-nak elmondta: évek óta hagyomány az intézményben a vasutas alkotók, előadók bemutatása, ám a koronavírus járvány után nehéz volt újra beindítani ezt a lehetőséget. A VOKE ezért lépett: felhívást tett közzé, melynek keretében meghívták a vasutas alkotókat, hogy egy országos rendezvény keretében mutatkozzanak be.

- A mai rendezvényre nagyon sok fotós jelentkezett, de érkezett festőművész, kézműves, gyűjtő, író, költő is a programra. Az ország minden tájáról jöttek Soprontól Kiskunhalason át Szombathelyig művészek. Nagyon értékes, szép dolgokat hoztak nekünk, így én már látom a jövőt: sok önálló kiállítást tudunk ezekből majd rendezni – foglalta össze az intézményvezető.

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A találkozón fellépő handpan művész, Király Zsolt szintén vasutas dolgozó, előadását követően a Vasutasok Szakszervezetének képviseletében Horváth Csaba alelnök köszöntötte a vendégeket, majd pedig, meglepetésszerűen átadott egy 1 millió forint értékű támogatást a VOKE vezetőjének, melyet az intézmény működtetésére fordíthat a művelődési ház.

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

 A találkozón Szekeres Ágnes előadta Kemény Gábor: Minden út a vasúthoz vezet című versét, a hAngelika kamaraegyüttes pedig, mint tiszteletbeli vasutasok, léphettek fel. Molnár József költő, újságíró, nyugdíjazott mozdonyvezető verseit Szepesi Zsuzsanna művészeti nívódíjas költő tolmácsolta a közönségnek, Kemény Gábor pedig saját, Ősz című versével érkezett. Nehéz György vasúti relikvia gyűjtő becses kincseit hozta el Székesfehérvárra, melyeket a VOKE kiállítóterében tekinthetett meg az értő látogató.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában