Új színvilággal, látható és hallható kellékekkel

2023.11.12. 20:00

A mesebeli nagykarácsonyi Mikulásház újraéled

Több évnyi csend után teljesen megújult kívül-belül a magyar Mikulás otthona és november közepéből bárki találkozhat, sőt be is pillanthat a fehér szakállú műhelyébe. A tulajdonosváltáson átesett épületet Mergl István karolta fel, ahogy tette korábban a helyi sporttal és művelődési házzal is, ami azóta virágzik. Vele beszélgettünk a nem mindennapi kihívásról.

Kecskés Zoltán

Kívül-belül megújult a magyar Mikulás otthona Nagykarácsonyban

Fotó: Nagy Gergő

Hogy jött az ötlet, hogy segítsen a jóságos nagy szakállún és szállása újra a régi fényében ragyogjon?

– Nagykarácsonyi lokálpatriótaként mindig figyelemmel követtem a Mikulásház történetét. Láttam a szép és a kevésbé fényes oldalát is az évek alatt. Amikor a covid előtti időszakban bezárt a ház, akkor még nem gondoltam, hogy rám vár ez a nemes feladat. Aztán úgy éreztem kötelességem felkarolni a Mikulás ügyét, hogy egy ilyen szép és nagy hagyományokkal bíró történetet nem szabad csak úgy elengedni. Mióta átvettem, azóta már csak azzal foglalkozom, hogy minden a legnagyobb rendben legyen a ház körül, kívül belül egyaránt.

Ahogy a híradásokból is hallottuk: az egész rezidencia megújult. Pontosan miben más ez az épület, mint a korábbi volt?

– Az épület régi kinézete már a múlté. A külsejét és vele együtt a belső részeket is teljesen felújítottuk, bízva abban, hogy a Mikulás bácsi örömét leli az új otthonában. Úgy próbáltuk a helyiségeket kialakítani, hogy a hozzánk látogató kicsik és nagyok egyaránt kellemesen érezzék magukat amikor ellátogatnak a nagy szakállúhoz, természetesen megőrizve az ünnepek szellemiségét és hangulatát. Egy új színvilággal, látható és hallható kellékekkel, berendezésekkel fogadjuk őket.

A hely, ahol a mikuláscsomagok készülnek a gyerekek számára.
Fotó: Nagy Gergő

Azt mondják, Nagykarácsonyban van a magyar Mikulás szálláshelye. Egyetért ezzel a kijelentéssel?

– Abszolút! Tősgyökeres nagykarácsonyiként számos emlékem fűződik a házhoz és a Mikuláshoz is. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer én biztosíthatom a szálláshelyét. Bízom benne, hogy szárnya kell majd a hír, és sok család látogat el hozzánk. A magyar Mikulás szálláshelye lassan 30éve Nagykarácsonyon található.

Mit lehet tudni a megnyitóról és a nyitva tartásról, na meg a programokról?

– Az ünnepélyes megnyitó november 24-én, 10.30-kor lesz a helyi óvodás és iskolás gyerekekkel együtt. Majd November 25-én reggel 9-órakor kinyitjuk a kapukat az érdeklődők előtt és egészen december 17-ig tartunk nyitva. Fontos, hogy hétköznaponként a csoportoknak bejelentkezéssel tudunk időpontot biztosítani. A családoknak nem kell időpontot foglalni, bármikor szívesen látjuk őket. A Mikulásházban a vendégek találkozhatnak személyesen a Mikulással, megnézhetik a mikuláscsomagok gyárát, fotózkodhatnak, a levél teremben megírhatják vagy megrajzolhatják a kívánságaikat, amit az udvaron levő kívánság kútba dobhatnak. Ezen felül a Vármegyék fenyőfáira bárki hozhat karácsonyfadíszt és azzal szépíthetik az udvaron álló örökzöldeket. A Mikulás bácsi aranyos törpe nyuszijaival is megismerkedhetnek a gyerekek, illetve egy kis vonatozással is kedveskedünk. Néhány perc sétára, pedig a házzal közösen működő Játszóházunk vár mindenkit, ahol kreatív ajándékokat lehet készíteni játék közben. Annyit már most elárulhatok, hogy december 9-én az Alma együttes lesz a vendégünk 11.00-órai kezdettel. Étkezési lehetőség és ajándékbolt is üzemel ezen időszak alatt.

Látványában és megjelenésében is megújult a MIkulásház.
Fotó: Nagy Gergő

Milyen a fogadtatás a községben és környéken, hogy újra nyit a Mikulásház?

– Ez még a jövő zenéje… Remélem, mind a községben, mind a környéken élők örülnek majd, hogy az év végi időszakban a gyermekek egyik kedvenc helye lehet újra a nagykarácsonyi Mikulásház. Mi azon dolgozunk, hogy bárki aki ellátogat, maradandó élményekkel lehessen gazdagabb és főként a gyerekek élvezzék minden pillanatát, hisz nekik készült.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában