Arcanum

2024.01.26. 15:00

Járvány és tavaszi virágok

Negyven évvel ezelőtt január 26-án, ezen a napon különös egybeesésekről számolt be az újság: tombolt az influenzajárvány, így volt, ahol iskolát, óvodát zártak be, közben azonban a tavasz virágai is előbújtak már.

S. Töttő Rita

A Fejér Megyei Hírlap 1984. január 26-i lapszámában sok mindenről esett szó, így többek között arról is, hogy „napról napra nő az influenzás megbetegedések száma a megyében.” Ahogy ez lenni szokott, akkor is „elsősorban a gyerekek és a fiatalok körében” terjedt a járvány. A címlapon hozott rövid tudósítás szerint ezért az iszkaszentgyörgyi iskolában rendkívüli szünetet rendeltek el és bezárták a nagylóki óvodát is.

Különös, hogy a nagy járvány mellett is valószínűleg viszonylag jóra fordulhatott az idő, ugyanis egy másik kis tudósítás arról számolt be, hogy a „A Velencei-tó déli partján több kiskertben a törpe kankalin is kibontotta sárga virágait. A tavaszias enyhe időjárás sorra előcsalta a korán ébredő növényeket. A hóvirág fehér fejecskéi között itt-ott előbújtak már a tulipánok, és a tőzikék is. Az avar alól kissé fázósan ugyan, úgy kandikál ki a sárga kis kankalin, mint a kénsárga drágakő. A nagy sietségnek nehogy csalódás legyen a vége…” – írta a „Dr. W.E.” monogram, aki mögött nagy eséllyel Warvasovszky Emil ornitológust sejthetjük.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában