Egészségünkre!

2024.02.15. 11:00

Mikor járt utoljára egészségügyi szűrésen? Pedig fontos lenne!

Sajnálatos módon nagyon kevesen járnak rendszeres egészségügyi szűrésekre, bár minden évben sokan, sokszor és sok helyen hangsúlyozzák, mennyire fontos lenne! Milyen betegségeket hogyan lehet kiszűrni, mennyi időközönként érdemes elmenni vizsgálatra és hova kell fordulni? Erről hangzott el előadás a székesfehérvári Budai úti könyvtárban.

Borsányi Bea

A téma fontosság ellenére sok szék üresen maradt szerda délután

Fotó: Borsányi Bea / Fejér Megyei Hírlap

Második előadásához érkezett az Egészségünkre! nevet viselő sorozat, amely a Vörösmarty Mihály Könyvtár és a Székesfehérvári Egészségfejlesztési Iroda szervezésében jött létre. Szerda délután Keresztury Lászlóné, az EFI szakmai vezetője tartott előadást a szűrővizsgálatokról. Sajnos – talán a viszonylag korai kezdési időpont miatt – csak nagyon kevesen voltak kíváncsiak erre az egyébként valóban fontos témára. Ahogy azt az előadó kiemelte, éppen az a korosztály nem jött el, akiket talán a leginkább érintene a kérdés, ugyanis a 30-50 évesek azok, akik egyáltalán nem, vagy csak igen ritkán jelennek meg egy-egy szűrővizsgálaton. Pedig, ha akkor jelentkezik valaki az orvosnál, amikor már tünetei vannak, egyes betegségek már nem visszafordíthatók vagy gyógyíthatók, illetve az is kiderülhet, hogy bizonyos problémák egy másik, meglévő betegség szövődményeként jelentkeztek Az előadó hangsúlyozta, ha nem is jut el valaki a nemének és korának megfelelően javasolt összes szűrésre, legalább azokra érdemes elmenni, amelyeket a családban előforduló betegségek – cukor, magas vérnyomás, daganatos megbetegedés, stb. – indokolttá tesznek. 

Az EFI szakmai vezetője természetesen a megelőzésről – a mozgás, a táplálkozás és az életmód – jelentőségéről is beszélt, ugyanis ezek egészségünk megőrzésében több mint 40 százalékban játszanak szerepet. Az előadás jelentős része viszont az egyes konkrét szűrővizsgálatokról szólt. 

A sorozat következő előadására március 6-án 16.30 órakor kerül sor a VMK Budai úti Tagkönyvtárában. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában