Gyors és egyszerű reggelik

2024.03.10. 19:00

Tippek a nap legfontosabb étkezéséhez – akár már hétfőn ki is próbálhatjuk

Feol.hu

Forrás: shutterstock.com

MÁLNÁS TEJBERIZS

  1. A tejet felforraljuk, hozzáadjuk a szűrőben leöblített rizst, és a sót. Kis lángon 25 percig főzzük, közben néhányszor átkeverjük. Hozzáforgatjuk a kétféle cukrot.
  2. A málnát leöblítjük. Hozzáadjuk a citromlét és a cukrot, majd felforraljuk.
  3. A gyümölcsöt egy botmixerrel pépesítjük, aztán hagyjuk kissé hűlni. A tejberizst egy tálkába kanalazzuk, és elosztjuk rajta a málnapürét. Egy kevés porcukorban meghempergetett málnával tálaljuk.

SONKÁS-KOLBÁSZOS TOJÁSRÁNTOTTA

  1. A sonkát és a kolbászt apróra vágjuk, majd egy kevés olajon megpirítjuk őket.
  2. A tojásokat felverjük, ételízesítővel ízesítjük, majd ráöntjük a kolbászra és a sonkára.
  3. Egy serpenyőbe öntjük, néhány perc alatt megsütjük. Akkor jó, ha már nem folyós a teteje.  Petrezselyemmel megszórva tálaljuk. 

PARADICSOMOS-FETÁS PIRÍTÓS

  1. A paradicsomokat, a feta sajtot, és az olívabogyót apróra vágjuk.
  2. Egy tálba tesszük őket, ráöntünk egy keveset az olívabogyó levéből és egy kis olívaolajjal is meglocsoljuk, majd ízlés szerint borsozzuk.
  3. A bazsalikomleveleket apróra vágjuk, majd ezt is hozzákeverjük a salátához.
  4. A toast kenyereket megpirítjuk, majd a még meleg pirítóst megkenjük a paradicsomos-fetás keverékkel

A receptek a mindmegette.hu-ról származnak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában