Kelemen pápa: „A kávé igazi keresztény ital!”

A kávécserje a Kaffa nevű etióp tartományból származik. A legenda szerint Kr. e. 300-ban egy pásztor észrevette, ha a kecskéi a piros bogyókat legelészik, sokkal élénkebbek lesznek. Tapasztalatairól beszámolt a közelben élő szerzeteseknek, akik rájöttek arra, hogy a magokat megpörkölve ízletes italt készíthetnek. Ennek serkentő, áloműző hatásától mindvégig ébren tudtak maradni a hosszúra nyúlt imádságok idején.

Az idők során voltak, akik arab bornak nevezték a feketét, mások az ördög italának tartották. Az 1600-as évek elején (első felében) – Európában elsőként – kávéház nyílt Velencén, amelyet számos más követett Itália-szerte. Azt ottani papság egy része azonban ördögi kísértésének tulajdonította a magok „vadító” hatását. Az érintettek VIII. Kelemen pápát próbálták rávenni arra, hogy tiltsa be a „sátáni italt". Az egyházfő megkóstolván azt, úgy találta, kár lenne, ha csak az istentagadók fogyasztanák. Ahogy fogalmazott: „Ez annyira jó, hogy nem hagyhatjuk csak a hitetleneknek! Meg kellene keresztelnünk, mert igazi keresztény ital.”

Az olaszok mellett a franciák is gazdag kávéházi kultúrával rendelkeznek. Arrafelé némi túlzással úgy tartják, hogy szinte minden jelentős történelmi esemény vagy művészeti irányzat mögött egy kávéház áll. Diderot, Rousseau, (Benjamin Franklin,) Danton, (Marat) vagy Napóleon rendre látogatta Párizs két legrégebbi kávéházát, a Le Procope-t és a Le Café de la Régence-t, ahol a biliárdozás vagy sakkjátszma közben forradalmi eszméik is terítékre kerültek. Még Marx és Engels is a Régence-ben találkozott először 1842-ben.

A kávéházak az 1789-es francia forradalom idején is fontos szerepet játszottak, akárcsak utána, amikor a 19. század végén a művészetekben is nagy változások érlelődtek. Renoir, Monet, Pissaro munkásságának köszönhetően az impresszionista festészet az előkelő Montmartre negyed kávézóiból indult világhódító útjára, de a szépirodalom nagyjai is idejük nagy részét kedvenc kávézójukban töltötték, így Zola, Maupassant, Oscar Wide, Marcel Proust vagy André Gide. A 20. századi egzisztencializmus képviselői (Jean-Paul Sartre és Simone de Beauvoir) szintén a törzsasztaluknál üldögélve elmélkedtek a létről és nemlétről, miközben persze nem vetették meg az élet örömeit. Az 1968-as diáklázadások hátterében szintén felbukkannak a kávézók, ahol az egyetemisták előszeretettel tanyáztak két előadás közt vagy ahelyett.

A pesti jezsuita szerzetesek 1749-es keltezésű dokumentumaiban a beszerzési listán Coffea is szerepel latin nyelven. A 19. században a kávébab bécsi közvetítéssel, Hamburg és Trieszt kikötőiből érkezett hozzánk. Az 1825-től 1848-ig terjedő reformkorban osztrák és francia mintára sorra nyitottak a kávéházak a Monarchia nagyobb városaiban. A régiesen kafána névvel illetett helyek idehaza is a társasági élet fontos színtereivé vált. A Pilvax az 1848-as forradalom szellemi otthona és kiinduló pontja lett. A prosperáló üzlet Pilwax Károly kávésmesterről kapta a nevét. Itt, a gázlámpák fényénél kényelmes helyen volt Petőfi Sándor törzsasztala már 1844-től. A fiatal poéta szerette a helyet, mert a kávé mellé ingyen járt a napi első étel, a früstök. A pesti diákok, értelmiségiek körében gyorsan népszerű lett a serkentő hatású ital. Megszerették a mellé felszolgált deák-kenyeret is, az olajos magvakkal és gyümölcsökkel dúsított, püspökkenyérhez hasonló mézes süteményt. 

A Pilvaxban alakult meg és működött a Fiatal Magyarország mozgalom, de megemlíthető még a Tízek Társasága nevű baráti kör (csoport), amelynek tagjai közt tudhatta magát Degré Alajos ügyvéd és író. Az ő unokája a zalaegerszegi születésű Degré Alajos (1909-1984) jogtudós és levéltáros, aki 1958-tól a megyei levéltárban dolgozott, annak igazgatója lett 1960-ban. 

Ahogy Magyar Elek ínyesmester és gasztronómiai szakíró a 20. század fordulóján fogalmazott: „A Pilvax, benne a »Közvélemény« kerek márványasztala pattantja lángra a hamu alatt izzó szikrát, hozza világra március tizenötödikét.”  Hasonlóképp vélekedett Kosztolányi Dezső midőn ezt írta: „Az első kávéházi törzsvendég Petőfi Sándor volt. Azóta a magyar irodalom a kávéiparral együtt fejlődik”. 

Visszatérő kérdés: mennyit igyunk a feketéből? Egy-két csésze aligha árthat. Ennyivel azonban nem elégedett meg a filozófus, író és költő Voltaire, aki rabja lett a koffeinnek. A francia felvilágosodás nagy alakja, (hasonlóan Balzachoz,) 40-50 csészével hörpintett le naponta, csokoládéval kísérve. Amikor (Voltaire-t) orvosa figyelmeztette, hogy a túlzásba vitt koffein alattomos méreg és megöli, azt felelte: „nagyon-nagyon alattomos lehet, mert én ötven éve iszom, és még látszólag semmi bajom.”

A nagy elme 84 évig élt…

A kávézás kultusza különösen Adria mentén, a mediterrán vidéken kiterjedt, de a határ túloldalán Csáktornya belvárosában is kávézó kávézót ér. A jelek szerint mind prosperál, állandóan tele vannak vendégekkel. A horvát fővárosban (Zágrábban) - ahol ugyancsak hagyománya van a kávézásnak - a 19 század közepe táján külön asztaltársaságot alakítottak a Magyar-korona pártiak, akik Kossuth reformgondolataival szimpatizáltak. Odaát híres az Esplanade hotel, ahol az 1920-as évektől az Orient Expressz luxusvonat utasai kerestek felfrissülést a koffein által. Napjainkra a szomszédainknál e vendéglátóhelyek kicsinyitóképzős alakja, a kafić terjedt el. Egy-egy ilyen tulajdonlása kész nyeremény, nem csoda, hogy aktív sportolói pályafutásuk után, ezekre hajtanak az egykori focisták. 

Miután a kávébab egy időben hiánycikk volt, valamint sokan nem tudták megfizetni, pótlásaként a nemes cikória gyökerét használták. Ebben talált jó üzletet Johann Heinrich Franck német vállalkozó, aki  1827-ben alapította a kávépótlót készítő és forgalmazó céget, amelynek szerte a világban voltak telephelyei.  A Franck Henrik és fiai nevű vállalkozás 1882-ben települt Magyarországra, ahova kezdetben a zágrábi üzemből szállították termékeiket.  Az ambiciózus vállalkozók portékája kedvező fogadtatásra találtak az Osztrák- Magyar Monarchia városaiban. A rúd alakban csomagolt cikória még a hatvanas-hetvenes években is kapható volt mifelénk. Horvátországban a mai napig megmaradt a Franck márkanév, amelyhez az erős pörkölésű termékek kapcsolódnak. 

A kávépiacra Nagykanizsa is bekapcsolódott. A Csengery utca 88-szám alatt 1905-ben kezdte meg működését a Pátria Kávégyár, amely 1909-ben a Franck tulajdonába került. Az egykori reklámok szerint „a valódi” kávépótlókat készítő cég országos hírre tett szert, sőt termékeikből a szomszédos országokba is szállítottak. A legszebb időkben 140-160 dolgozót foglalkoztattak, főként miklósfai lányokat, asszonyokat, akik naponta gyalogoltak be a munkahelyükre. Az 1933-tól szünetelő gyár épületeiben 1939-ben lengyel menekülteket helyeztek el. Egy évre rá az ingatlant megvásárolta a „Hangya" szövetkezet, amelynek már nem a kávé, hanem vegyeskereskedés volt a fő profilja.

Forrás: zaol.hu