„Az anyagiak mellett a lelki támogatás is ugyanolyan fontos"

2024.04.19. 07:00

Megható összefogás Előszálláson Zsoltikáért!

Néhány hónappal ezelőtt ő volt a főszereplője az összefogásnak, most pedig azon van, hogy a szomszéd kisfiúnak segítsen Zámbó Katica, akinek pozitivitása mindenkire átragad. A hét utolsó napján – az Előszállási Ifjúsági Egyesület szervezésében –, ezúttal Pócsi Zsoltikáért, a hét éves kisfiúért fognak össze a derék Dél-Fejér megyei lakosok.

Kecskés Zoltán

Zsoltika (b) története sokakat megindított, köztük, Zámbó Katicát is, aki képet ajánlott fel.

Fotó: Család, Zámbó K.

– A helyzethez képest egész jól vagyok, sokkal jobban mióta nem kapom már a kemót ,,csak,, további négyféle kezelést, bízunk a legjobbakban, mert ugye a gyógyulás létezik! – válaszolta kérdésünkre Katica, akinek nem is volt kérdés, hogy a fiatalok kezdeményezése mögé álljon. Kiemelte, ő igazából mindig ott segít ahol tud, szegénynek, gazdagnak, betegnek egészségesnek - mindig jó szívvel fordul mindenki felé.

– Zsoltika a szomszéd kisfiú! 7 éve lakom itt és mindig is nagyon szerettem és azonnal éreztem, hogy segíteni fogok neki valahogy. A mandala vászonképet az ő gyógyulására gondolva festettem és ajánlottam fel licitre. Örülök, hogy ennyivel is hozzájárulhatok a gyógyulásához. Tudom, hogy meg fog gyógyulni, erős kisfiú!

Felkerestük természetesen a szervező egyesület vezetőjét, Kanik Pétert is, akit Katicához hasonlóan megérintett Zsoltika genetikai betegsége, ami a megfelelő kezeléssel kordában tartható, normális élet várhat a kisfiúra.

– A jótékonysági rendezvényt vasárnap 17 órára hirdettük meg a helyi művelődési házba. A belépés ingyenes, aki pedig szeretne segíteni, a felajánlását a kihelyezett adománygyűjtő dobozba teheti bele. Bízom benne, hogy minél többen eljönnek és átélik az „adni öröm” érzését, részesei lesznek az összefogásnak. Az anyagiak mellett a lelki támogatás is ugyanolyan fontos. Ha minél többen ott leszünk, akkor már csak pusztán ez a tény is megerősítheti Zsoltikát abban, hogy mennyien szeretik, és milyen fontos nekik, hogy ő minél hamarabb újra jól érezze magát. Várunk mindenkit szeretettel! A rendezvényen közreműködik a Patakparti Óvoda süni csoportja, az Árpád Fejedelem Általános iskola 1. osztálya, az előszállási hip-hop tánccsoport és a nagyvenyimi néptánccsoport, valamint a falu versmondói. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában