Jubileumot ünnepeltek a kálozi szépkorúak

2024.05.28. 12:54

30 éves Káloz talán legerősebb közössége!

Micsoda mérföldkő! A hétvége szombatján ünnepelte a Kálozi Őszikék Nyugdíjas Egyesület harminc éves születésnapját. A jeles alkalomra több település szépkorú köre is ellátogatott a dél-fejér megyei településre.

Kecskés Zoltán

A Kálozi Őszikék Nyugdíjas Egyesület 30 éves születésnapja.

Fotó: A faluház

Kezdetben csak klubként, mára egyesületként működik a Kálozi Őszikék Nyugdíjas Egyesület. Tagjainak létszáma 20 és 30 között van, ám voltak időszakok, amikor ennél is többen, de sajnos volt amikor ennél kevesebben is voltak. Becsülendő, hogy a legnehezebb időkben is kitartottak, hétről hétre jártak a klubfoglalkozásokra.

Ahogy azt a helyszínen Karácsony András művelődésszervezőtől megtudtuk, ez most sincs másként, hétfőn délutánonként tartják összejöveteleiket a Faluházban, ahol már hónapok óta lázasan készülnek a 30 éves fennállásuk jubileumi megünneplésére. Nagyon sok mindent önerőből oldottak meg, rengeteg munkát fektettek bele, de szerencsére segítséget nyújtott a Faluház, és az önkormányzat alkalmazottai, de természetesen a polgármester is.

Sárszentágota, Sárkeresztúr, Soponya, Kisláng nyugdíjasklubjai együtt ünnepeltek a Kálozi Őszikék Nyugdíjasklubbal.
Sárszentágota, Sárkeresztúr, Soponya, Kisláng nyugdíjasklubjai együtt ünnepeltek a Kálozi Őszikék Nyugdíjasklubbal.
Fotó: A faluház

A szombati rendezvényre rátérve: Sárszentágotáról, Sárkeresztúrról, Kislángról és Soponyáról érkeztek a vendég nyugdíjas klubok, de a település polgármestere mellett képviselők, intézmény vezetők és az országgyűlési képviselő is jelen volt a jeles eseményen. A helyiek műsorával kezdődött a rendezvény, melyet Szajkó Lászlóné alapító tag, és egyben az egyesület elnöke követte ünnepi beszédével. Ezt követték az óvodás és iskolás gyerekek műsorai, majd pedig Weisengruber Imre polgármester, és Varga Gábor országgyűlési képviselő méltató szavai. Ez után következtek a vendég klubok műsorai, és köszöntő ajándékaik. Ajándékok kapcsán meg kell említenünk, hogy az önkormányzattól az erre az alkalomra egyedileg készíttetett díszpárnát kaptak a jelenleg aktív tagok, valamint egy színházi kirándulást is megígért nekik a polgármester. Ezt követően sor került az ebédre, valamint a jó ebédhez szól a nóta, és a délutáni mulatozás talpalávalóját Paksi Zoltán szolgáltatta.

– Nagyon jól sikerült a rendezvény! Jó volt látni a sürgés forgást, jó volt, hogy csak asszisztálni kellett, mert a példaértékű összefogás teszi erőssé a jó közösséget, mint amilyen a Kálozi Őszikék Nyugdíjas Egyesület. – zárta mondanivalóját Karácsony András közművelődési szakember

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában