Állandó kiállítás a "Velencei-tó himnuszának" írójáról

Fényképek a Velencei-tóról, csapatképek, portrék, emlékek sokasága, rajzok és információk láthatóak a Dékány András munkásságát bemutató kiállításnak, mely a Kaptár Szolgáltatóházban kapott helyet Agárdon. Tóth István, Gárdony polgármestere így emlékezett meg az íróról:

- Dékány András fantasztikus fiatalember volt, sok szakmában kiválót produkált, s hamar elkezdett írni. Angliából is szép írásokat küldött haza Magyarországra. Majd a háború előtt, mikor hazajött, több folyóirat szerkesztője lett. Gyönyörű írásait sokat olvasták. A cserkészmozgalomnak egyik alapítója és vezetője volt, ezért a háború után a szocializmusban többször tiltották a műveit, mondjuk úgy, hogy nem támogatták. Dékány András aztán az ötvenes években a gárdonyi Árpád utcában vett egy kis nyaralót, és szerelmese lett a Velencei-tónak. Bejárta az egész tavat, majd a velencei-tavi vitorlázás egyik megalapítója lett.

Csiák Gyula, a Dékány András-hagyaték őrzője - egyébként gyermek- és sportorvos -, a kiállítást megelőző közös gondolkodásra így emlékezett vissza:

- Amikor először megláttam a rengeteg fényképet, amelyek a 40-es évektől kezdve készültek, úgy döntöttem, megkeresem a polgármesterünket, mitévők legyünk vele. Az ő ötlete volt, hogy készüljön belőle egy állandó kiállítás, mégpedig itt, hiszen nagyon sokan megfordulnak a házban.  A megvalósításban pedig nagyon sokat segített a város kulturális vezetője, Ocsenás Katalin, aki jó ízléssel, nagy szívvel dolgozik, de Faragó László is szívvel-lélekkel vett részt ennek a kiállításnak a megrendezésében.

De ki volt az az ember? – tette fel a kérdést Csiák Gyula: - 121 évvel ezelőtt született, s ha az életútját végignézzük, számos törést fedezhetünk fel, annak ellenére, hogy látszólag jó helyre született. Kecskemét városában jött a világra 1903-ban, egy hideg januáron. Az apai ág, a Dékány família a város egyik megbecsült, tisztelettel övezett ügyvéd családja volt. Édesanyja felvidéki lány: a Vályi család Sátoraljaújhely és Kassa környékén középnemesi sorban élt, közöttük is számos gróf és üzletember volt. Dékány András életében az első törést az jelentette, amikor tíz hónapos korában elveszítette az édesapját. Az özvegy édesanyja szüleihez, testvéreihez fordult segítségért, így elhagyták Kecskemétet, Dékány András gyermekéveinek jelentős részét tehát a Felvidéken töltötte. Annak ellenére, hogy az alföldi homok és a Kárpátok sziklás hegyei vették körül, ő a tengerre vágyott. Álma 14 éves korára teljesülni látszott, felvették a Tengerészeti Akadémiára Fiumébe. A nagy háború viszont ezt az álmot apró darabokra törte. Az Osztrák-Magyar Monarchia a vesztes oldalra került, mi is elvesztettük tengerünket. Diákunknak haza kellett utaznia. Nem tudott a fenekén megmaradni, vándorbotot vett a kezébe, matróznak szegődött. Évekig járta a tengereket, de a válságos gazdasági helyzet miatt erre egyre kevesebb volt a lehetősége, így kénytelen volt a szárazföldön munkát vállalni. A Ruhr-vidéken talált helyet, gyári munkás lett. 1923 táján ez a terület Európa puskaporos hordójának számított. A vesztes Németországra a versailles-i békeszerződés óriási hadisarcot rótt, ezt a német gazdaság nem tudta fizetni. A győztes hatalmak - főként Franciaország - nemes egyszerűséggel megszállták ezt a vidéket, a gyárakat, üzemeket elfoglalták, a megtermelt javakra rátették a kezüket. Az ott lakók nyomorogtak, elégedetlenek voltak, ez lett a szülőágya a nemzeti szocializmusnak – mesélt Csiák Gyula, majd így folytatta: - Dékány András első regényei, a Ruhr és A gyár bizonyítják, hogy ő egy harmadik eszme, a nyugati szocializmus mellett foglalt állást. Ennek lényege az átmenet: legyen békés, vértelen, mindenki maradjon a kaptafánál. Mindenki tudása és képességei szerint vállaljon szerepet a társadalom életében, de az anyagiak elosztása olyan legyen, hogy mindenki gondtalanul élhessen. Az említett két kötet már Budapesten került ki. Dékány András a ’20-as  évek végén hazaköltözött. Harmadik regénye, a Félálomban is tovább növelte népszerűségét, csakúgy, mint első novellás kötete, A tátrai tüzek. Címéből is látszik, hogy írásaiban visszatér a gyermekkora a színteréhez. Kalandvágya tovább vitte tollát, színdarabok írásával is próbálkozott, sikerrel. Az Aranyszigetet a Nemzeti Színház mutatta be ugyanúgy, mint a Ludas Matyi adaptációját. Ezen a ponton érkezünk a Velencei-tóhoz. A múlt század harmincas éveinek elején Nádasdy gróf úgy határozott, hogy a tóparthoz közel fekvő szántóföldeket, legelőket felparcelláztatja és üdülőtelkek értékesítésébe kezd. Olcsón, akár még részletfizetésre is hozzá lehetett jutni, sőt a fővárosból külön buszokat is indítottak az érdeklődők számára. Népszerű volt a kezdeményezés, gomba módra születtek a házak, megjöttek az első fecskék. Belépés volt a Székesfehérvárra vezető út két oldala, a Velencei-tó felé négy, a másik oldalán hét utca kerül kialakításra. Dékány András is vidékre vágyott. „Esküdt ellensége vagyok a városnak és rajongója a szabad természetnek” - írja könyvében, mely a Kétszáz négyszögöl címet viseli. Így indul a bevezető. Iránytű azoknak, akik esténként kicsi otthonuk csendjében álmodoznak a telekről és a házról, arról a birodalomról, amely a mindenség szempontjából nem ér fel egy cserép muskátlival sem, de amelyik nekünk, ha megszerezzük, mindennél többet ér: a magunk földje, a magunk kertje, a magunk tavacskája ... Dékány András szenvedélyes horgász volt, jó barátjával, Jávor Pállal együtt járták be csónakkal a tavat, s a telke kiválasztásában is ő segített. A két fiatal férfi a 6. utcában talált rá a nekik tetsző területre – így lett telektulajdonos, alig több mint 30 évesen. Ne feledjük, a gazdasági világválság évei ezek. Nyaralótelket, akár a Balatonon, akár a Velencei-tónál, csak a tehetősebb és tehetségesebb emberek vettek. Agárdon is megjelent számos festőművész, zeneszerző, író - Eisemann Mihály, Rónay Kázmér, Fáy Artúr. Az író otthonának érezte ezt a világot. Távcsővel, oldaltáskával, fényképezőgéppel járta a nádas tavat és megörökített mindent, amit érdekesnek talált. Az általa és a róla készített képek albumba kerültek, ezekből kapunk ízelítőt A Kaptár feljárójánál.

Majd így folytatta: - A parcellázás nemcsak a telkeket, a 7-es út nyomvonalát is érintette, és az első madárvárta fából készült épületét is át kellett helyezni a vízpartról. Ezt sajnos megsínylette az építmény, megsüllyedt, tönkrement. Szomorún látta ezt Dékány András is. Újságcikkekben hívta fel a figyelmet - szavai visszhangra találtak. Az illetékesek szorgalmazták az újjáépítést, de a Földművelésügyi Minisztérium már nem tudta érvényesíteni akaratát, közbeszólt a második világháború. Súlyos harcok voltak a tó környékén, az író nyaralója is károkat szenvedett. A Csizmadia család régi jó barátai, budapesti szomszédai, segítettek a helyreállításban. Csatlakozott hozzá Rónay Kázmér is, aki az előszoba falaira két freskót készített 1948-ban. A ház ma már idegenek kezén van, a sorsa mostoha, de mi úgy gondoljuk, hogy ezeket az alkotásokat mindenki számára hozzáférhetővé kell tenni, ezért az itteni kiállítás részei lehetnek. A békeidők beköszöntével a madárvárta ügye is terítékre került ismét - nagy lendületet adott ennek egy új könyv. Dékány András 1955-ben megírta a Náderdőben vadmadár-t, a Velencei-tó himnuszát. Ez a mű a nagyobbaknak szól, viszont a tó ihlette harmadik munkája - az Afrikából jöttek - egy szép mese kisebb gyermekeknek, a hozzánk érkező kalandos gyermek története. Ez a három könyv kuriózum a magyar irodalomban. Dékány az első és mindmáig az egyetlen olyan alkotó, aki a szakma által is elismert magas színvonalon, három kötetet is szentel a Velencei-tó világának. Néhány itt látható felvétel erre is rávilágít.

Az író munkássága azonban túlmutatott a Velencei-tavon. Erre a hagyaték őrzője így emlékezett: - A mi tavunk csak homokszem ahhoz a hatalmas vízhez képest, amelyek bemutatásához ezek után hozzáfogott: a Matrózok, hajók, kapitányok - Csempészek, hősök, kikötők - Kalózok, bálnák, tengerek regénytriász címei is mutatják, hogy ezek az írások az óceán világába visznek el bennünket. József Attila-díjat kapott értünk 1961-ben. Száz-ezer számra jelentek meg könyvei 1967-ben bekövetkezett haláláig.

Csiák Gyula visszaemlékezései remek kiegészítővel szolgáltak a hófehér falakon látható felvételekhez, rajzokhoz, melyeket a Kaptár nyitvatartási idejében lehet megtekinteni.