Az Év Védőnője a lepsényi kötődésű Bordákné Kovács Anita

– Védőnőként dolgozol, ezáltal sok embert, sok családot ismersz, sokakkal állsz kapcsolatban. Mikor tudatosult benned, hogy védőnő szeretnél lenni? Ért-e olyan impulzus, amely e döntésedet befolyásolta?
– Négyéves voltam, amikor az öcsém született, és tizenkét éves, amikor a húgom. Emlékszem a védőnőre, Magdi nénire, hol ő jött hozzánk, hol mi mentünk édesanyámmal és testvéreimmel a védőbe. Már akkor nagyon tetszett, ahogy Magdi néni a várandós és a kisgyermekes anyukákkal foglalkozott. A pályaválasztásnál tudatosan választottam ezt a szakmát, és a képzés elvégzése után rögtön munkába is álltam.

– Mezőszentgyörgyön, illetve Lepsényben kezdted hivatásodat. Milyenek voltak az első napok, az első hetek, amikor az első pácienseiddel találkoztál?
– Lepsényben töltöttem a főiskolai nagy gyakorlatomat. Magdi nénivel gyalogosan látogattuk a faluban a kismamákat, az újszülötteket. Éreztem, hogy a szakma minden pici részletét szeretné nekem szívvel, lélekkel átadni. Biztonságot jelentett a számomra, hogy a szomszéd várban, Mezőszentgyörgyön kezdtem a hivatásomat. Tudtam, ha segítségre van szükségem, a tanító védőnőmhöz bármikor fordulhatok. Erre szükségem is volt, mert sok kihívással találkoztam a gyámügyi, gyermekjóléti területen. Emlékszem olyan esetre, amikor családlátogatáskor a szülők nem voltak otthon. A lakattal lezárt deszkabódé résein át láttam, hogy a gyerekek a kályhában égő tűz mellett ugrálnak a dunyhában. Több esetben is előfordult, hogy az újszülöttet a körülmények miatt nem lehetett hazaengedni. A pályám elején nyomasztó volt a felelősség, de aztán elfogadtak a faluban, gyakorlatot szereztem, és könnyebb lett. Szívesen dolgoztam Mezőszentgyörgyön, szeretettel gondolok erre az időre.

– Dalmatiné Magdi néni szárnyai alatt kezdted a védőnői hivatást. Milyen tanácsokkal látott el, illetve indított utadra, hogy máig ebben a munkakörben dolgozol mindenki legnagyobb megelégedésére?
– Magdi néni igazi jelenség volt a településen. Mindenki ismerte, már messziről üdvözölték. Példakép volt a számomra. Nemcsak tanácsokkal látott el, hanem hiteles példával, önmagát adva. Tudott a szívével látni, és talán ez az, ami a mai napig elkísér.

– Jelenleg Mosonmagyaróváron élsz és dolgozol. Hogyan telnek a napjaid?
– A férjemmel két gyermeket neveltünk. A fiúk pár éve már kirepültek a családi fészekből, és önálló életet kezdtek. Szabadidőmben szívesen olvasok, kertészkedek. Fontos számomra az egészséges táplálkozás, a mozgás. Rendszeresen jógázom. Folyamatosan képzem magam, hogy a szakmámat minél magasabb színvonalon végezhessem. Jelenleg a főállású védőnői munkám mellett csaknem egy éve helyettesítek is.

– A nagyközönség beszavazott az Év Védőnője elnevezésű online versenyre. Mit szóltál mindehhez, amikor láttad, hogy nagyon gyorsan gyarapodnak a rád adott szavazatok?
– A Magyar Védőnők Egyesülete 2011 óta több kategóriában ajánlja az Év Védőnője díjat. A közönségszavazás kategóriában idén engem is jelöltek a szülők. Egy hétig tartó szavazás indult, amely először nyilvános volt, majd az utolsó két napban levették a szavazati pontszámokat, és „vakon” folytatódott. Rengetegen szavaztak rám, szurkoltak, rengeteg üzenetet kaptam. Olyanok is támogattak, akik tíz-húsz évvel ezelőtt, vagy még régebben tartoztak a védőnői gondozásom alá. Szinte időutazásként éltem ezt meg, mivel rengeteg régi emlék előjött a szülők üzenetei alapján. Fantasztikusan jó érzés volt, ahogy peregtek a szavazatszámok. Többször el is érzékenyültem.

– A verseny hajrájában felhívással fordultál első munkahelyed lakosai felé, hogy az egykori ismerőseid (lepsényiek és mezőszentgyörgyiek) támogassanak szavazataikkal. Hitted, hogy ennyien fognak rád voksolni?
– Álmomban sem gondoltam volna. Nagyon megtisztelőnek éreztem a jelölést, így igyekeztem széles körben tájékoztatni azoknak a településeknek a lakóit, ahol védőnőként valaha dolgoztam. Meglepődtem, hogy milyen sokan emlékeznek rám, hiszen közben eltelt harminckét év.

– Budapesten tartották a díjátadót és az ünnepi gálát. Mi történik egy ilyen alkalmon, amelynek az érdeklődők csak a végeredményét látják?
– A Belügyminisztérium Márványtermében zajlott a díjátadó. Szigorú biztonsági ellenőrzés után lehetett csak az épületbe lépni. Csodálatos volt a terem mennyezeti üvegkupolája a hatalmas csillárokkal. Ezen a napon köszöntötték a négy, öt, hat, sőt hét évtizede végzett kolléganőket is. A versek, a zenei blokkok szép műsort adtak. A szavaló művésznő hozta a kisgyermekét is, és megható beszámolót tartott a védőnővel való kapcsolatáról. A megtisztelő díjat a Magyar Védőnők Egyesületének elnöke és a népegészségügyért és prevencióért felelős főigazgató-helyettes adta át.

– A díjátadó óta eltelt egy hét. Gondolom, értékelted az egyes napok, hetek eseményeit, míg győztessé nem választottak. Milyen tapasztalatokat szereztél ez idő alatt a versennyel és az emberekkel kapcsolatban?
– Sok évvel ezelőtt a szűkebb védőnői kollektíva, amelyben dolgozom, az Év Védőnőjének választott, a közösségben végzett munkám miatt. 2021-ben pedig a tanító védőnőségem miatt nyertem el az első helyet a Jó Gyakorlatok pályázaton. Mindegyiknek nagyon örültem, de a legjobban mégis ez az utóbbi elismerés áll a szívemhez közel, mert mindez azoktól az emberektől jött, akik ismernek és ismerik a munkámat. A közönségszavazáshoz szükséges, hogy minél több ember tudjon a jelölésről. Ki kellett, hogy lépjek a komfortzónámból ahhoz, hogy a közösségi médiában publikáljam a lehetőséget. A napi több száz szavazat és az írásos visszajelzések megerősítettek abban, hogy helyes döntés volt. Úgy érzem, az emberek hálásak azért, amit értük tettem, és ezt most lehetőségük volt szavazat formájában viszonozni. Hálásan köszönöm ezúton is mindenkinek, aki a szavazatával hozzájárult, hogy a megbecsülésnek ilyen csodálatos érzésében részesülhettem.

Szerző: Borsos György