A rétegzett idő falai ihlették Elek Ágnes képzőművészt

A Csabdin élő Elek Ágnes textiltervező iparművész, múzeumpedagógus alkotásaiban és ars poeticájában is egyedi és egyéni módon ötvözi a hagyományost az újjal, a tradicionálist az avantgarde-dal. Ismert biciklibelsőből készített finom és nőies ékszereiről, képeiről, neki olyasmi jut eszébe anyagokról, ami másnak nem, s műveinek megvalósításásával mégsem polgárpukkasztó, hanem éppen a hagyományos újraértelmezésével ad rokonszenves tippeket. A bicskei művelődési központban Kun Zoltán művelődésszervezővel ötleteltek, hogyan is mutassák be Ágnes monotípia képeit, lakberendezési textíliáit, s ezúttal is magával hozott különleges ékszereit. A Zoltán által oly kedvelt és óvott helytörténeti gyűjteményből szedtek elő régi székeket, hokedliket, fásládákat és egy fehérre festett falusi tükrőst, amelyek máris alapot adtak Ágnes régi-új párnáinak, takaróinak. 

A megnyitón Legéndy Péter, a magyar modern művészet immáron legendás alakja mutatta be Elek Ágnest, érdekes sztorikkal visszavezetve a megjelenteket az államszocializmus idején tiltott, majd alig tűrt avantgarde törekvések korába. Persze ma már ez történelem, a legfiatalabbak alig értik a sok utalást, míg a bicskei tárlaton megjelent idősebbek bólogattak az időutazáson. Elek Ágnes egyébként nagyon szeretnivalóan avantgarde és újító, ez minden munkájából kitűnik. A Rétegzett idő címválasztást személyes élményével indokolta, ami lényegében egy mindennapi látványból táplálkozik, s a művészi tűnődés miatt emelkedett kissé filozófiai magasságba. A Közlekedési Múzeumban dolgozott Ágnes múzeumpadagógusként, s ott egy régi épület falairól lehámló vakolat- és festésnyomok inspirálták a textilrétegezéssel készített párnák, takarók alkotására.

„Családi kirándulások, utazások során nagyon fontos számomra hazánk kulturális értékeinek megismerése, a még felújítás előtti állapotban megtekinthető épített örökség vizsgálata. Ilyenkor egy-egy olyan épület fala vagy kerítése, ami a szó valódi és átvitt értelmében is mélyen magán hordozza az idő nyomait, igen erős vizuális élményként hat rám” – vallott frissiben készült kiállított darabjai születéséről. „Nevezhetjük ezeket akár léleknyomoknak kis, hiszen hús-vér emberek, egymást követő generációk élettörténeteit rejtik az idők során egymásra rakódó rétegek”. Ezek a vizuális élmények és a bennük sűrűsödő élettörténetek inspirálták lakástextil-kollekcióm létrejöttét”. A nemezeléshez hasonló technikával színesített használati textilek bármely filozófia nélkül is szépek, használhatóak persze, bármely enteriőrbe beilleszthetőn. 

A falakon egészen más műfajú képei is láthatóak a művelődési központ kistermében, az úgynevezett monotípiák, amelyek a festészet és a grafika határmezsgyéjén található képzőművészeti eljárással készültek. A forma ezúttal is modern, ha úgy tetszik, posztavantgarde, míg a téma nagyon is régi, bár annak nem túl az. Talán száz-százötven éves polgári hagyományos tárgy, a kézi csipkék, horgolások részletei látszanak a képeken kékesszürkében. Ezúttal nem hozott magával a művésznő biciklikerék-belsőből alkotott műveket, ékszereket, ám születésnapjára kapott egy csokrot ebből az egyáltalán nem erre kitalált ipari anyagból. Ágnes meginspirálta az ajándékozót, s a csokorkötőt, s bárki láthatta: a fantázia és az ötlet kézügyességgel párosulva esztétikai élményadásra képes. Nem beszélve a recycling követendő példájáról.