Milyen nagy változás lehet egy tál ételből?

A karitatív kezdeményezés kezdetéről beszélgettünk az oklevél kapcsán. 
– Ez az oklevél most ugyan az én személyem felé irányul, de ennek a történetnek nagyon sok oldala van, meg nagyon sok emberrel közösen folyik ez a munka itt Dunaújvárosban. Ez egy nagyon különleges történet nekem. Nagyon nagy meglepetés volt számomra, de mi nem ezért csináljuk. Nem is gondoltuk, hogy egyszer ilyen híre lesz ennek a kisvárosnak a Boldog délutános történetéből, hogy ott fönt is meghallják a hangját, meg az értékét. Nagyon megtisztelve érezzük magunkat, meg érzem magam – kezdi. 

Menjünk vissza az elejére! Mióta és miért csinálják? 
– Az a helyzet, hogy ebben a történetben nekem még fiatalkoromból vannak lenyomatok, ami miatt az én lelkem meg a feleségem szíve megindult egy ilyen irányba. Mi alapvetően hívő keresztény gondolkodású emberek vagyunk. Nagy hatással volt az életünkre Grósz István lelkész és Gallai Attila barátunk, illetve a nővérem, Szuprics B. Erika és Szuprics Nándor is fontos az adakozó életstílusuk miatt. Volt nekem egy nagyon jó tanítóm, egy lelkipásztor, aki mellett a fiatalkoromat töltöttem, Fazekas Jánosnak hívták. Egyébként ő volt a Lánchíd hídmestere, és nagyon sok mindenhez értett. Ő volt itt, Dunaújvárosban a Hit Gyülekezetének az alapító pásztora, és én 13 éves koromtól hallgattam őt. Az ő munkásságán, szolgálatán keresztül találkoztam azokkal az attitűdökkel, azokkal a fontos, mély igazságokkal, hogy hogyan jó viszonyulni az elesettekhez. 

Személyesen a környezetében is volt olyan, aki ilyen sorsot élt meg? 
– Igen, volt. Egy idősebb zsidó asszonynak, aki egy kis településen élt, nem volt csatornája, nem volt bevezetve a víz és ő mint lelkipásztor, nagyon szerette volna kisegíteni őt. Ebben az irányban nagyon elkötelezett volt, hogyha látott ilyen elesett embereket, akkor Budapestről eljött, és a segítségükre volt. Nyilván mellé időnként kellettek a segítők, és az nagyon jó volt, hogy én lehettem egy ilyen segítője. Több ilyen történet kísérte az ő munkásságát, amit én végigszemlélhettem, és ezek nagyon-nagyon mélyen belém épültek. Megnősültem és a feleségem, Kinga nagyon hasonlóképpen érzett ebben a dologban. Gondolkodtunk, hogyan lehet útnak indítani egy olyan folyamatot, ami viszonylag rendszeressé válik az életünkben. Elkezdtünk bevásárolni száraz élelmiszerekből, és eljuttattuk a hajléktalanoknak. Utána egyre nagyobb lett bennünk az igény, hogy milyen jó lenne, ha nemcsak száraz élelmiszerrel tudnánk segíteni nekik, hanem valahogy megvendégelnénk őket, méltó körülményt teremtenénk hozzá. Valami finomat adni, ami jó és meleg, ami nekik is egy olyan érzést ad, hogy elégedetten mennek el. Úgyhogy kerestük az alkalmat, a lehetőséget. Körülbelül 14 éve indult el bennünk a dolog, és picivel több mint 10 éve fogalmazódott meg az, hogy próbáljunk meg meleg étellel szolgálni. Akkor kerestük meg először is Grábics Gáborékat, mert tudtuk, hogy ők már csináltak ilyet, tapasztaltabbak ebben a dologban. Nagyon nagy öröm volt nekünk, hogy nyitott füllel, nyitott szívvel találkoztunk Grábics Gábor és Pinczési István részéről egyaránt. Megbeszéltük az első dátumot, ez 2013. december 23-a volt. Akkor barátok és 5-6 család összefogásával indult útnak ez a történet. Akkor még nem volt név sem, mindig kérdezték, hogy milyen politikai szervezet, milyen vallási felekezet vagyunk, de mi nem szerettük volna semmihez sem kötni, egyszerűen csak szerettük volna megélni, cselekedni.

Most kik vannak benne? 
– Azóta nagyon-nagyon sok kedves barátunk lett, akik ehhez csatlakoztak. Teljesen civilek, keresztények, nem keresztények, teljesen szabadon bárki segítheti ezt a munkát. Van valami különleges kíváncsiság az emberekben, akik ide eljönnek. Hallanak róla, hogy ez hogy történik. Leegyszerűsítjük a dolgot, pusztán csak idejönnek, és érzik azt, hogy tesznek, hogy cselekednek. Itt bele lehet nézni annak a szemébe, akinek adják. Tudja, hogy kinek megy, tudja, hogy mit ad, és közben meg nagyon sokuktól kap visszacsatolást az ember, hogy ez őnekik milyen sokat jelent. Nagyon sokféle dolog történt ezek alatt az évek alatt, nagyon sokféle felajánlás volt, a Boldog délután kere­tein belül, de a kereteken kívül is, gyerekeknek is tudtunk segíteni. Összeállt egy olyan csapat, akik tudnak reagálni hirtelen jött élethelyzetekre, a családsegítőből jött igényekre. Amikor ki tudunk menteni embereket olyan helyzetekből, hogy például elromlott a hűtő, a mosógép, de volt, amikor cipő kellett, vagy szemüveg. Nagyon sokféle dolog történt, és ezeket meg tudjuk nekik oldani. Akár megvásároljuk nekik, akár felajánlásokon keresztül.

Az első alkalomra biztos, hogy nagyon emlékszik. Mennyit főztek, mennyien jöttek el? 
– Megpróbáltuk betájolni, és jellemzően 250 adag étellel készültünk. Körülbelül olyan 80-100 ember érkezett meg már az első alkalomra is. Megkerestük a hajléktalanszállókat, és hírt adtunk erről a lehetőségről, megpróbáltuk promotálni olyan formában is, hogy kis plakátokkal hirdettük, és így volt érdeklődés. Azt tudtuk, hogy jó ünnepi dátumokat választani, mert akkor nem úgy van az ételkiszállítás a hajléktalanszállókon, tudtuk, hogy azzal jót teszünk, ha ünnepnapokra tesszük. Így alakult ki, hogy március 15., május 1., október 23. és a decemberi dátumok maradtak.

Nagyon fölkavarta az első alkalom, a találkozás velük? 
– Több alkalom is fölkavart az elején, utána kezdtünk bele­rázódni. Egyébként mindig felemelő, amikor túl vagy egy-egy ilyen alkalmon és hazamész utána. Mindig ezt kapjuk vissza. Hiába látja az ember, hogy milyen nyomorúságos helyzet ez, de aki másnak ad, az maga is felüdül. Ez a visszacsatolás, ez mindig érezhető, kézzelfogható és felemeli az embert.

Ezért van ott a fia, Ádám is a pult mögött? 
– Mi nem kényszerítünk senkit, Ádám önmagától ajánl­kozik erre a dologra. Nem mindig jön el, de azt vettem észre, hogy ő ezt örömmel tudja csinálni.

Voltak különleges élményei? 
– Az első alkalomkor megjelent egy hölgy, Sósné Erzsike, evett a meleg ételből, és nagyon elégedett volt. Olyannyira, hogy a következő alkalommal is jött, de akkor már készült egy verssel. A vers lényege a hála megfogalmazása volt, amit szeretett volna velünk megosztani. Úgy volt megfogalmazva, hogy a Boldog délután minden egyes betűjénél, a b-nél, az o-nál egy-egy sor született, amivel méltatta ezt a kezdeményezést. Megkérdeztük tőle, hogy megengedné-e, hogy használjuk ezt a nevet. Ez neki egy nagyon nagy elismerés, nagy megtiszteltetés volt, és hozzájárult. Így volt a névadása ennek a Boldog délutánnak. Utóbb derült ki, hogy neki ez akkor annyira jólesett, ez a fogadtatás, a törődés, hogy már akkor megfogalmazta magában, hogy ha egyszer valahogy pénzhez jut, akkor ő szeretné egyszer megvendégelni hasonló sorsú barátainkat. Ez a történet egyik része. A folytatás az, hogy mentek az évek, az alkalmak, a vendéglátások, már a sokadikon voltunk túl, amikor egyszer csak megkeresett bennünket, hogy történt az életében valami, pénzhez jutott. Állítólag meghalt a fia, és az életbiztosítása után szabadult fel neki valamennyi összeg, de ő ebből szeretne egy alkalmat megszervezni. Teljes erőnkkel mellé álltunk és itt olyan megmozdulás volt, hogy olyan 500 palacsintát lesütöttünk. Sportolók, vízilabdás lányok, kézilabdás lányok egymást váltva jöttek, és reggeltől estig sütöttük a palacsintákat több rezsón, hogy elkészüljön időben. Másnap jött a pillanat, amikor a Boldog délutános kötény Erzsike nyakába került, és ő adta ki ezeket. Erzsike később elkezdett prózaírással is foglalkozni, sőt, annyira föl volt lelkesedve, hogy ő maga szervezett, Ki mit tud?-ot és az ott összegyűlt összeget például a Letícia javára ajánlotta fel, hogy könnyítsen a dolgukon. Ilyen több alkalommal is történt. A fordulat pedig az volt a történetben, hogy egyszer csak néhány évvel ezelőtt eljött hozzánk, az irodánkba, és beszélgetni szeretett volna velünk. Elmesélte, hogy megbetegedett, rákos lett, és nem tudja, hogy hogyan lesz, nem tudja, hogy mit tegyen. Nagyon bizakodó volt, és szerette volna ezt megosztani velünk. Nagyon megtisztelő volt, hogy velünk akart ezekről a dolgokról beszélgetni. Mi akkor közösen imádkoztunk, beszélgettünk vele, kicsit lelkesítettük, kicsit tartottuk benne a lelket, nagyon szépen váltunk el. Sajnos néhány hétre rá kaptuk a szomorú hírt, hogy elhunyt. Mint kiderült, Kecskemétről származott, és a rokonai elszállíttatták oda. Mi úgy gondoltuk, hogy nagyon szeretnénk tőle méltóképpen búcsút venni, így a Boldog délután nevében egy koszorút készíttettünk. Elmentem Kecskemétre a temetésre, és a szertartás után a rokonok jöttek érdeklődve, hogy én ki vagyok, meg miért vagyok ott, mert ők nem tudnak semmit Erzsikéről, már évekkel korábban eljött Kecskemétről, és szinte csak a halálhíréről értesültek. Elmondtam nekik, hogy ki vagyok, miért jöttem, és elmondtam nekik, hogy Erzsike volt a névadója ennek a jótékonysági közösségnek. Elmondtam azt is, hogy itt milyen erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy embereken segítsen. Azt mondták, hogy nagyon csodálkoznak rajta, mert Erzsike egy megrögzött hazudozó volt, azért jött el, mert ott már nem volt maradása. Mi lett a tál ételből, igaz?

Jólesett a miniszteri elismerés? 
– Nagyon megérintett, igen. Nagyon mélyen. 
Forrás: Balla Tibor / duol.hu