Az énekmondó művészete Magyar Örökség-díjas lett

Tolcsvay Béla Kossuth-díjas énekmondó, zeneszerző, gitáros, szövegíró 1946-ban született a fővárosban. Zenei pályafutása lényegében már 1952-ben megkezdődött azzal, hogy csellózni tanult, aztán öccsével, Lászlóval a hatvanas években a Strangersben, a Wanderersben, később a Tolcsvay együttesben, majd a Tolcsvay-trióban játszott és folkbeat kategóriában együtt megnyerték a Ki mit tud?-ot. Sokat zenélt az Illés együttessel, 1973-ban popfesztivált szervezett Miskolcon, egy év múlva pedig már Erdélyben gyűjtötte a népdalokat. A hetvenes években közreműködött Latinovits Zoltán előadóestjein ¬– erről az időszakról egy alkalommal hosszan mesélt a FEOL-nak.  Rendkívül gazdag életműve során tíz film és ugyanennyi nagylemez kötődik a nevéhez, miközben az elmúlt évtizedek alatt nagyon sokakkal zenélt és alkotott együtt. Mostanában főként önálló esteken szerepel, segíti a székesfehérvári Aranycsapat Alapítvány munkáját, az elmúlt hetekben pedig többször fellépett Erdélyben.

A Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét 1994-ben kapta meg, 2009-től Fejér megyei Prima Díjas, 2015-ben kapott Kossuth-díjat, 2019-ben vehette át a Magyar Érdemrend Középkeresztjét.

Örökre beleszeretett Fejér vármegyébe és jelenlegi otthonába, Pázmándba. Erről nemrégiben, amikor hagyományosan az ő önálló estjével zárult a pákozdi katonai emlékparkban az Emlékparki nyár rendezvénysorozata, így nyilatkozott nekünk: „Nagyon fontos hely számomra, mint ahogyan egész Fejér vármegye annak számít. Huszonnégy évvel ezelőtt kerültem ide, és azóta sem lehet engem innen elkergetni. Csodálatos Pázmánd és a környék, a Mészeg-hegy. Ha valaki meglátogat, általában mindig úgy alakítom a programot, hogy meglátogatjuk Nadapot, Pákozdot, Lovasberényt, Verebet. Maga a táj az, ami engem mindig megnyugtat. Mert én nem vagyok hajlandó idegeskedni azon, ami a világban történik, sokkal inkább fontosabb a nyugalom, nyugalom, nyugalom.”