Papp István, akinek élethivatása a békemisszió

– Ezúttal nem annyira előadásra, sokkal inkább interaktív módon egy kis beszélgetésre, amolyan talk show-ra készülök – mondta el Papp István a feol.hu-nak. – Felidézem majd, miként lesz egy magyar tiniből előbb katonai főiskolás hallgató, aztán idővel békefenntartó előbb a magyar hadsereg kötelékében, később az ENSZ polgári alkalmazottjaként. Aztán eljutok gondolatban és emlékeimben Dárfúrba. 

Talán kevesen emlékeznek arra, hogy van egy baracskai honfitársunk, Papp István, akit 2010. október 7-én fogtak el Szudánban és 2011. január 5-én szabadult ki a rabságból. A borzasztóan hosszú, kilencvenegy pusztaságban töltött szörnyű nap során néha azzal kínozták, hogy eljátszották a kivégzését. Bekötötték a szemét, térdre kényszerítették, majd végül „megkegyelmeztek” neki: úgy szórakoztak, hogy kettészakítottak a feje felett egy papírt, mintegy megsemmisítve a kivégzési parancsot. Fizikai értelemben nem bántották, de a lelki nyomást sem volt egyszerű túlélnie. De megtette, mert szerencsés alkatú férfi: számot vetett a lehetőségeivel, a legrosszabbra készülve egy cigarettás papírra végrendeletet írt, de valójában soha nem adta fel a reményt. Egy kilencvennyolc szemből álló lánccal kötötték a fákhoz, és a földön aludt. Amikor elrablói – akik az életéért pénzt követeltek a világszervezettől –, tovább indultak a pusztaságban, hogy ne lehessen őket megtalálni, mindig magukkal hurcolták. Papp Istvánnak volt egy botja, amivel nagyjából 150 kilométert gyalogolt a sivatagban és közben megölt vele három skorpiót. Ment, amerre vitték, amerre hajtották. Aztán a botot hazahozta emlékül: nekem Baracskán mutatta meg, ma a pákozdi katonai emlékpark múzeumi tárgyai között van.  

A Fejér Megyei Hírlap Papp István munkájára még az elrablása előtt kíváncsi volt, baracskai otthonában látogattuk meg annak idején egy beszélgetés erejéig, és azóta is figyelemmel követjük a pályafutását.

– Kiszabadulásom után előbb Haitin dolgoztam, aztán az ENSZ visszaengedett Dárfúrba azért, hogy lezárjam azokat a programokat, amelyeket még az elrablásom előtt kezdtem el – folytatta Papp István. – A világszervezettől 2018-ban nyugdíjaztak, de akkor még nem voltam 65 éves, ezért hazatérve önkéntes műveleti tartalékos lettem, a pákozdi katonai emlékparkban a békefenntartással foglalkozó múzeumon dolgoztam és előadásokat tartottam. Három éve lettem ténylegesen nyugdíjas, csatlakoztam a Békefenntartók Bajtársi Egyesületéhez és folytattam az előadásokat, felkészítéseket részben a szolnoki Béketámogató Kiképző Központban, részben pedig a Belügyminisztérium Nemzetközi Oktatási Központjában. Elsősorban ellenséges környezetben történő küldetésekre igyekszem felkészíteni hallgatóimat, akiknek elmondom, mi a helyes magatartás fogságban, emberrablás esetén.