2017.12.14. 09:00
A megyében az országos átlagnál is alacsonyabb a munkanélküliség
A KSH adatai szerint történelmi mélypontra süllyedt hazánkban a munkanélküliség. Mit mutatnak a számok Fejér megyében?
A csökkenő munkanélküliség mellett Fejér megyében is munkaerőhiány van bizonyos szakmákban Fotó: FMH-illusztráció
A Fejér megyei járási hivatalok foglalkozásügyi osztályainak adatai megyénkben is csökkenő tendenciát mutatnak. A munkanélküliségi ráta az országos alatt van, a foglalkoztatottsági ráta pedig az országosnál magasabb, tudtuk meg Buday Attilától, a Fejér Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály vezetőjétől. Míg az országos foglalkoztatottsági ráta 60,6 százalék, addig Fejér megyében ez a szám 61,7 százalék.
– A számok mögött meghúzódik az a tény is, hogy az utóbbi időben csökkent a közfoglalkoztatottak száma. Míg 2014-ben 5038 fő állt közfoglalkoztatásban Fejér megyében, addig az idén már csak 3573 fő. A közfoglalkoztatottak többsége sikeresen ment át az elsődleges munkaerőpiacon a versenyszférába – mondta el a főosztályvezető.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/Va4gYBzyPTkqPQG-LcUIp2YtDjFwM3sXcT5H8Rh1YJ8/fill/1470/980/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzcwYmM4MzY0ZTZjNzQzNzQ4NTM5NTBhY2E1MDVmMjg1.jpg)
Az országos felmérések szerint az alacsony munkanélküliségi ráta mellett nagy a munkaerőhiány, leginkább az építőiparnak, a szolgáltató szektornak és a kereskedelemnek lenne szüksége munkaerőre. Fejér megyében az építőiparon belül legkeresettebbek a burkolók és a kőművesek. Olyannyira, hogy a regisztrált munkakeresők között sem találni ilyen végzettségű, alkalmazható szakembereket. Ugyanakkor a festő, mázolókat jellemzően nem a nagy építkezéseken keresik, inkább a kisebb vállalkozások alkalmazzák őket. A kereskedelemben főleg a nagyáruházakra jellemző a bolti eladó hiánya, ebben a szakmában nagy a fluktuáció. A kisebb boltokban általában hosszú távon megmaradnak az eladók.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/2Ud5RWtaQxxHnTxIBoG734D3VHXz-_idAcxbb4X47t0/fill/622/473/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzIwNTljMGMzZmQ0MjQwNWJhYTJiNWYzMDJmNGEwMzA3.jpg)
De mi a helyzet a diplomát igénylő munkaköröknél? Az országos helyzettel megegyezően Fejérben is leginkább gépészmérnököket, villamosmérnököket és informatikai mérnököket keresnek. Bölcsészekre ma már szinte nincs szükség. Összességében mindenhol azokat keresik, akik értenek valamilyen szakmához.
– A járási hivatalok illetékesei rendszeresen találkoznak a megyei vállalatokkal, hogy az igényeket felmérjék. Sajnos sokszor nehéz összehozni a keresletet és a kínálatot, ám az idei tapasztalat azt mutatja, hogy a munkáltatók hajlandók akár bért is emelni annak érdekében, hogy betöltsék az üres álláshelyeiket – mondta el a kormányhivatal főosztályvezetője.