Hirdetés

2018.03.26. 09:13

Hatvani kikapcsolódási-és munkalehetőségek (x)

Hatvan, Heves megye délnyugati szegletében található csendes kisváros, mely a hűs vizű Zagyva folyó partján helyezkedik el, és megannyi lehetőséget kínál az idelátogatók, valamint a helyi lakosok számára egyaránt, mind turisztikai, mind megélhetés szempontjából.

Főbb látványosságai közé tartozik a város egyik legrégibb épülete, a barokk építésű Grassalkovich-kastély, amely nem csupán szemet gyönyörködtető és méltóságteljes külső megjelenésével, de a benne található, 2014-ben megnyitott Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati múzeum otthonaként is kiváló turisztikai látványosság lehet a kiránduló kedvű emberek számára. Az ehhez hasonlatos látványosságok számát gyarapítja a Szent Adalbert plébániatemplom, valamint a Hatvany Lajos Múzeumnak helyet adó városi sörfőzde épülete, amely a mai napig is foglalkozik különleges sörök előállításával, és amelyek alapítása szintén a Grassalkovich-család nevéhez köthető.

Azonban, ha az ember csak egy kis pihenésre vágyik, a Zagyva-liget, a Népkert, illetve a 2017-ben az ország legszebb főterének nyilvánított, szobrokkal és virágosított területekkel díszített, és az esti órákban üzembe lépő világító szökőkútnak otthont adó Kossuth tér kiváló lehetőséget nyújt meghitt, csendes elfoglaltságok végzésére. További látványosság még a Szúnyog-szigeten található Hatvani Vadaspark, illetve a folyamatos fejlesztések alatt álló Hatvani Termálvizes Fürdő. A város megannyi vendéglátóegysége és a városvezetés által szervezett, idényhez igazított rendezvények, mint a tavaszi Nőnapi műsor, Veteránautó találkozó, Városi majális szintén kiváló szórakozási és kikapcsolódási lehetőséget biztosítanak. A hatvan külterületén, Lőrinci határához közel található Kisgombosi tanösvény, a horgásztóként is működő Tuzsoni-tó, a Beton-tó, a jóval kisebb Görbeéri-tó, de a közelben magasodó Mátra egyaránt kiváló kirándulási célpontok lehetnek az idelátogatók és a helyiek számára egyaránt. Szintén a város erényei közé tartozik könnyű megközelíthetősége; személyautóval Nyíregyháza és Budapest irányából az M3-as autópályának köszönhetően, autóbusszal a Budapest irányból óránkénti gyakorisággal induló járatokkal, vonattal pedig az Újhatvan területén található vasúti csomóponton Budapest, Eger, Miskolc, Nyíregyháza irányából keresztülgördülő járatok valamennyiével.

 

A város azonban nem csupán látványosságai, de ipara révén is említésre méltó, ugyanis itt található a 19. század végén alapított hatvani cukorgyár, valamint a 20. század elején létrejött ma is méltán híres „Aranyfácán” paradicsomkonzervgyár, amelyek az elmúlt évtizedek során rengeteg embernek biztosítottak munkalehetőséget. Ezt a hagyományt követve hozták létre a hatvani ipari parkot 2001-ben, amely a folyamatos fejlesztések és országos beruházások segítségével, jó eséllyel az ország legnagyobb üzemi komplexumává nőheti ki magát. Az itt található nagyvállalatok, a város területén fellelhető kisvállalkozások, illetve a környező települések szervezetei egyaránt, szinte állandó jelleggel keresnek munkavállalókat. Hatvan álláskínálatában bárki könnyen válogathat az állásajánlatok között, és jó eséllyel akadhat rá egy számára tetszőleges pozíció hirdetésére. A hatvani székhelyű cégek olyan pozíciók betöltésére várják a pályázók jelentkezését, mint; irodai adminisztrátor, raktári anyagmozgató, gépkezelő, operátor, de a szomszédos települések szervezetei is várják adminisztrátorok és operátorok jelentkezését.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!