Nem mondanák meg, hogy ukrán

A témában kutakodva legutóbb egy 2010 után alapított munkaerő-kölcsönző és közvetítő cég vezetőjével beszélgettünk, aki átfogó képet vázolt föl az elmúlt közel két évtized piaci mozgásairól. Tudósításunkban a neveket megváltoztattuk.

Bevezetőül annyit, hogy az Imre által irányított vállalkozás egy családi tulajdonú cégcsoport tagja, megyei és megyén túli kötődésekkel és jelenleg mintegy 150 főnyi kölcsönzött munkaerővel. Imre maga azonban nem ebben az évtizedben kezdte a szakmát: az ezredforduló óta dolgozik a munkaerő-kölcsönzésben. Jelenlegi munkaadójának prosperáló cégcsoportja több lábon áll, a munkaerő-piaci vállalkozása sem egyik napról a másikra lavírozva működik. Áraik magasabbak a konkurenciáénál, így az ő munkaerő-kölcsönzési és közvetítési szolgáltatásaikat a nagyvállalatok főként a minőség miatt választják. A beszélgetésen jelen volt Zsolt is, aki a cég ukrán és orosz tolmácsa.

– Már 2004 és 2010 között is, az akkori cégünk által kölcsönzött 400 fős állomány mintegy 85 százaléka határon túli volt, jellemzően a Felvidékről és Erdélyből – adott Imre rövid történeti összefoglalót. – A helyzet akkoriban is azért volt akut, mert a tatabányai partnereink nem találtak elegendő mennyiségben helybeli munkaerőt, miközben sorra nyíltak az ipari parkok – magyarázta. Az évtized végén begyűrűző válság hatására aztán a munkaadók a jóval magasabb költséget jelentő külföldi munkavállalóktól búcsúztak el először. Akiket – tesszük hozzá – vélhetően azért is hasznosabb volt elsőként elbocsátani, mert ők nem terhelték meg a hazai ellátórendszert, ráadásul az elbocsátások miatti elégedetlenségüket is hazavitték magukkal a határon túlra.

A gazdaság élénkülésével a Magyarországra települt ipar a 2010-es évek közepére ismét csak kifogyott a könnyen elérhető hazai munkaerőből, közelített rá Imre a jelenre, ám ekkorra a korábban már bejáratott határon túli csatornák is elapadtak. A mobilis erdélyi magyar és román munkaerőt felszívta a Nyugat, a felvidéki magyarok és szlovákok pedig köszönték szépen: a mi gyártósori 3-400 eurónkhoz képest otthon már 6-900 eurót kereshettek. – Kénytelenek voltunk nyitni az elmaradottabb országrészek felé – értette meg velünk Imre, hogy a piacgazdaságban a munkaerőt is éppúgy ki kell termelni, mint a nyersanyagot. Együttműködést kezdeményeztek elmaradott régiók munkaügyi központjaival, online reklámoztak, szórólapoztak, de az autóipar szárnyalásával ez a forrás is elapadt. Végül félmilliós befektetéssel is jó, ha egy-két munkavállalót sikerült találniuk. Legutóbb vált kívánatossá, egyúttal elérhetővé Belső-Ukrajna. A Kijev és Odessza környéki munkaerőhöz Imréék számára a hozzáférést helybeli partnercégeik biztosítják, akik odakint lebonyolítják a toborzás és kiválogatás első köreit is. Az így előszűrt ukránok érkeznek meg Magyarországra, akik 2000 kilométerre az otthonuktól igencsak kiszolgáltatott helyzetben vannak nálunk, miközben a toborzás, ügyintézés utaztatás és elszállásolás kiadásai jóval költségesebbé teszik őket a magyar munkaerőnél. Ám egy 4000 főt foglalkoztató multi még mindig inkább fizet többet 400 főért, mint hogy 4000-nél emeljen bért – már ha az segítene, hiszen a magyar munkaerő „darabra” kevés.

Elhangzott az is: újabban érzékelhetően egyre több munkaerő-kölcsönző játszik cinkelt lapokkal. Jellemzően azzal trükköznek, hogy a messziről érkezett munkavállalókat rövid időn belül kijelentik, megszabadulva ezzel a járulékfizetéstől. Miközben, a kettős bejelentési kötelezettség miatt, a bérbevevő vállalat bejelentése megmarad. Amikor egy ellenőrzésnél kibukik, hogy valami nem stimmel, már késő: a törvények szerint a munkaadónak kell megfizetnie az elmaradt közterheket. E csalási módozatnak egyébként jól alájátszik az a forintosíthatóan fájdalmas tény, hogy egy átlagos ukrán munkavállaló mindössze 79 napig marad Magyarországon.

Márpedig a vendégmunkaerő megtartásában a bér után a szállás minősége a második legfontosabb tényező, jelentette ki Imre, aki a helybeli munkásszállók kínálatának ismeretében úgy összegzett: – kiábrándítóak és horror áron adják őket. A mi munkavállalóink onnan sírva kifordulnának és hazamennének – Így inkább azt a megoldást választották, hogy emelt áron egyedi lakásokat, házakat bérelnek, amelyeket folyamatosan ellenőriznek, a problémás helyzeteket és egyéneket kezdettől kézben tartva. – A netes kommentekben néha olvasom, hogy miattunk nem lehet alacsony áron panelt bérelni: hát ez is igaz – terített a vezető, aki a „matekot” sem titkolta el: 1500 Ft/fő/nap az a pénz, amit a munkaadók fizetnek nekik a kölcsönzött munkaerő elszállásolásának támogatására. Egy kétszobás panelt rezsivel 180 ezerért bérelnek, igaz teljesen lepapírozva, így a bérbeadónál adózás után csak 162 ezer marad.

– Mi meg mostanára szociális munkások lettünk – mondta Imre ironikusan, Zsoltra pillantva, arra célozva, hogy a teljesen felszerelt állapotban átadott lakásokban, ha kiég egy izzó, ha elromlik a mosógép a légkondi vagy bármi, nekik azonnal ugraniuk kell. – De nálunk a szomszédok nem is mondják meg, hogy ukránok laknak mellettük – bólintott Imre – még a Fő utcában sem.