Korábban kezdődhet a nádaratás a Velencei-tónál

– Gyönyörű, 180 centiméter magas, erős, ipari célra tökéletesen alkalmas, sűrű nád termett. Abban, hogy így történt, feltehetően nagy része van annak, hogy az utóbbi évek aszályos időjárása miatt a szárazra került növényrészek lebomlottak, s táplálták a nádat. Ezzel nemcsak a minőséget javították jelentősen, hanem fel is töltötték a területet, lehetővé téve, hogy a korábbi gödrök helyett sima talajon dogozhassunk. A szárazon álló tórészeken jó tempóban „érik” már a nád, s ha egy erősebb szél gyorsan „lekotorja” a még száron lévő leveleket, várhatóan már december közepén meg is kezdhetjük az aratást – újságolja örömmel Dostál Károly.

A sukorói nádvágó, nádtetőépítő mesternek biztosan igaza lesz, hiszen úgy ismeri a nádast és a nádat, mint rajta kívül csak kevesen. Három évtizede dolgozik a Velencei-­tavon, s aratja a tó téli termését. Ez idő alatt volt jó néhány izgalmas „kalandja”, mentett már a jégbe vájt lékbe csúszott korcsolyázót, és egy-egy aratási szezon alatt jó párszor meg is „fürdött” munka közben a jeges vízben. Mint mondja, akárcsak a szántóföldeken, a tavon is vannak jobb és kevésbé jó évek. Emlékszik rá, hogy 1991-ben például csúnyán elgazosodtak a tó nádasai, s hat-hét év kellett a megújulásukhoz. Most gyorsabb és adakozóbb volt a természet, a szárazra került részeken és ott, ahol a terület bérlői nagy odafigyeléssel gondozzák a vállalt, gondjaikra bízott területeket, szép termést lehet majd betakarítani. Dostálék évek óta ugyanazon a tódarabon dolgoznak. A munkát mindig a „befektetéssel”, a terület gondos letakarításával kezdik, az aratásnál pedig nagyon odafigyelnek arra, hogy ne sértsék meg a növény gyöktörzsét, a rizómát. Az idén tíz hektárt kell levágnia a csapatnak, Károlynak és két fiának. Kisgépekkel dolgoznak majd, a nagy teljesítményű masinát, a nádvágó kombájnt az idén nem vetik be a tónál. A mester egyébként kezdetben egyedül – legfeljebb időnként egy-egy alkalmi segítővel – dolgozott, néhány éve azonban csatlakozott hozzá a két fia. Az idősebbik, Károly a főiskolai diploma megszerzése után állt munkába az édesapja mellett, az ifjabb, Dávid pedig az ácsmesterség elsajátítását követően „lépett be” a családi csapatba. Telente a nád vágása és osztályozása, a gépek karbantartása ad nekik munkát, tavasztól pedig, amint az időjárás engedi, mindaddig, amíg csak a fagy vagy egy nagyobb hó le nem kergeti őket a tetőről, nádtetők építésével, javításával, hangulatos kerti pavilonok, díszkutak fedésével, nádból készült kerítések építésével foglalkoznak. A munka évek óta nem fogy el, hónapokra, sőt most már egy esztendőre előre tele van a vállalkozás naptára. Eddig sem szűkölködtek a megrendelésekben, de a családi otthonteremtési és felújítási támogatások bevezetésével a korábbinál is több megbízást kapnak.

Úgy tűnik, reneszánszát éli a nádtető, mind több új otthont fednek le a szép és tartós természetes anyaggal, s kihasználva az államtól a felújításokra kapott kedvező lehetőséget, számos családnál került napirendre a szülői, nagyszülői ház korábban rakott, netán megroggyant nádtetőjének felújítása is. Károly szerint nem véletlenül fedezték fel ismét a nádfedél előnyeit. Ha ugyanis szakértelemmel és 40 centiméteres vastagságban építik meg a tetőt, hétévenkénti kisebb karbantartással száz évig is szolgálja az épület tulajdonosait, s mivel télen melegen, nyáron hűvösen tartja a házat, még az energiatakarékosság követelményeinek is megfelel.

A nádvágásra a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóságtól kapnak bérleti jogot a vállalkozók. Nagy gonddal választják ki őket. Dostál Károly úgy tapasztalja, egyre kevesebben vállalkoznak a nehéz, nagy kitartást és fizikai állóképességet igénylő munkára, pedig három évtizeddel ezelőtt még 39 brigád aratott a Velencei-­tavon. Most már csak azok bérelnek egy-egy területet, akik maguk használják fel tetőépítésre, javításra, náddal kapcsolatos munkákra a learatott növényt.