Július 7. az új határidő

2023.06.30. 10:33

Egy héttel meghosszabbították a Dunaferr értékesítésére vonatkozó ajánlattétel beadási határidejét

Egy héttel – július 7-ig - meghosszabbította a felszámoló a felszámolás alatt álló Dunaferr értékesítésére vonatkozó ajánlattétel beadási határidejét. Az ajánlattételben érintett két pályázó továbbra is a Liberty Steel és a Vulcan Steel.

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

A Fővárosi Törvényszék által közzétett Ajánlattételi Felhívás kiegészítésében a felszámoló arról tájékoztatta az ajánlattevőket, hogy az eredeti dokumentumban meghatározott június 30-i határidőt egy héttel, július 7-ig meghosszabbítja. Erre való tekintettel az ajánlattételi szándék megerősítésére szóló 10 millió Euro  biztosíték letétbe helyezése is erre az időpontra módosul. A kiegészítés az Ajánlattételi Felhívásban meghatározott egyéb feltételeket nem érinti, azok változatlanul irányadóak.

Mint ahogy a duol.hu korábban megírta, összesen öten jelentkeztek az értékesíteni kívánt ISD Dunaferr Zrt. "f.a." és ISD Kokszoló Kft. "f.a." un. Céltársaságokba bevitt üzletrészei együttes, 100 százalékos megvásárlására.  Érvényes jelentkezést azonban – a nemzetbiztonsági előminősítő eljárás eredményét is figyelembe véve - csak a Liberty Steel Central Europe Kft. és a Vulcan Steel Private Company Ltd. nyújtott be az - áprilisban közzétett - Részvételi Felhívásban előírt feltételeknek megfelelően.

Az áprilisban közzétett Részvételi Felhívásban foglaltak szerint a felszámolás alatt álló ISD Dunaferr Zrt. "f.a." és az ISD Kokszoló Kft. "f.a.", mint Adósoknak kizárólagosan vagyonértékesítés céljából a felszámolási eljárás során gazdasági tevékenységük folytatása érdekében un. Céltársaságot (NewCo) kellett alapítaniuk, mindjárt kettőt is. Ezek a Duna Furnace Dunai Vasmű Kft. és a Dunarolling Dunai Vasmű Kft.

E szerint a felszámolók a felszámolás alatt álló két társaság acélgyártási tevékenység végzéséhez szükséges eszközeit és aktív szerződés állományát ezekbe a Céltársaságba apportálva kívánják értékesíteni, azok üzletrészei 100 százalékát az irányadó felszámolási szabályok alapján. Az apportálásra kerülő integrált acélgyártási technológia lefedi az acélipari ellátási lánc jelentős részét a kokszgyártástól egészen a feldolgozott termékek előállításáig. Fontos kritérium, hogy ajánlat kizárólag valamennyi üzletrészre tehető (vagyis mindkét Céltársaság üzletrészeire együttesen – a szerk.), azaz olyan ajánlat, amely kizárólag a Duna Furnace vagy kizárólag a Dunarolling üzletrészeire vagy üzletrészei valamelyikére vonatkozik, automatikusan érvénytelenné teszi a benyújtott ajánlatot.

Szerző: Várkonyi Zsolt

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!