2 órája
Felszöktek az M100-assal érintett települések ingatlanárai
Az M100-as autóút kivitelezésére még az idén feltételes közbeszerzési eljárást írnak ki, és ezzel párhuzamosan megkezdik a 10-es számú főutat tehermentesítő elkerülő út, az M10-es út tervezését is, jelentette be korábban Lázár János építési és közlekedési miniszter.
Fotó: Illusztráció / Shutterstock
A beruházásban hatalmas terület érintett – az út három vármegyén, így Komárom-Esztergomon, Pesten és Fejéren megy keresztül – többek között Mány is – írja a kemma.hu, ahogy azt is, hogy, így hamarabb elérhető majd a főváros vagy az osztrák határ is. A bejelentés hatása ugyanekkor az ingatlanárakon is érződött és a jövőben is fog.
A 2015 bejelentés óta az autóút menti települések mindegyikén az érintett vármegyék átlagát jóval meghaladó mértékben emelkedtek az árak – ezt a vg.hu-nak készített tanulmány taglalja, mely szerint mindhárom vármegyét tekintve a 2015-ös árakhoz képest míg 2016-ban 11 százalék, addig 2024-re már 234 százalékos áremelkedés volt tapasztalható. Az útépítés nyertesei Kesztölc, Szomor, Mány, itt 360-380 százalékkal drágultak az eladó ingatlanok. Bicskén és Tinnyén pedig 300 százalék fölötti volt az árváltozás.