OMSZ

2020.08.31. 08:52

Heves zivatarok miatt adtak ki másodfokú figyelmeztetést Fejér megyére

Első- és másodfokú figyelmeztetéseket is kiadott heves zivatarok és kiadós eső miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőre.

MTI / feol.hu

A késő délutáni, esti órákban heves zivatarokból álló rendszer léphet be az országba dél, délnyugat felől, amely az éjféli órákig kelet, északkelet felé haladva már megközelítheti a Tisza vonalát (éjfél után pedig tovább haladhat kelet felé). A zivatarokat főleg viharos (60-90 kilométer/óra közötti), helyenként erősen viharos (90 kilométer/órát meghaladó) szélrohamok kísérhetik, de jégeső, illetve intenzív csapadék is társulhat hozzájuk. A Dunántúlon nagy területen jelentős mennyiségű (20-30 milliméter) csapadék hullhat, sőt, elsősorban a délnyugati megyékben, ennél több, 30 millimétert meghaladó csapadék is lehet pár óra alatt.

Zivatarveszély miatt Budapestre, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Tolna megyére másodfokú, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Vas, Veszprém és Zala megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.

Emellett a sok eső veszélye miatt Somogy és Zala megyére másodfokú Baranya, Fejér, Tolna, Vas és Veszprém megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!