Szigorítanának a büntetésén

2 órája

Az apja molesztálta a hatéves kislányt

Egy hatéves kislány vált szexuális bűncselekmény áldozatává. A vádlott most bíróság elé állt, a Győri Fellebbviteli Főügyészség pedig a büntetés súlyosítását indítványozta.

Gombor Lili

Fotó: Illusztráció / Shutterstock

Az ítélet szerint a vádlott házasságából 2004-ben egy fiú, 2007 januárjában egy lány született. A házasság felbontását követően az apa kéthetente hétvégenként, valamint a szünetekben vihette magával a gyermekeit. Ezen alkalmakkor 2013–2014-től rendszeresen szexuálisan közeledett a lányához. Kezdetben csak akkor, amikor a lány aludt, később a vádlott erőszakkal kényszerítette lányát a szexuális cselekmények eltűrésére. A férfi 2017 decemberétől több pornográf felvételt is készített a lányáról. Amikor a lány idősebb lett és tiltakozott, az apja megfenyegette, hogy meztelen képeket fog róla mutogatni. 2022-ben a lány megkérte az édesanyját, hogy vigye el egy szakemberhez, akinek a lány elmondta a vele történteket. A férfi tetteivel a lánya személyiségét súlyosan károsította.

A Székesfehérvári Törvényszék az apát többrendbeli szexuális erőszak bűntette és gyermekpornográfia bűntette miatt 17 év fegyházbüntetésre, 10 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint végleges hatállyal eltiltotta bármely olyan foglalkozás gyakorlásától, amelyben tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel kerülne kapcsolatba. A törvényszék kizárta a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből, és 2,1 millió forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezte a vádlottat, a szülői felügyeleti jogát pedig megszüntette.

Az ítélet ellen az ügyész súlyosítás, a vádlott és védője elsődlegesen a minősítés megváltoztatása, másodlagosan enyhítés érdekében fellebbezett. A Győri Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint mivel a vádlott közel egy évtizeden keresztül a jogi és a legalapvetőbb erkölcsi szabályokat is megszegte, kiemelkedően súlyos cselekményt követett el, ezért hosszabb büntetés kiszabását látják indokoltnak. Az eljárás másodfokon a Győri Ítélőtábla előtt folytatódik – tájékoztatott a Győri Fellebbviteli Főügyészség.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában