evezés

2017.10.12. 07:30

Rendhagyó tesi óra, vízi sportokkal Ercsiben

Az Eötvös iskola diákjai támogatóknak köszönhetően próbálhattak ki ismét több vízi sportot. A siker nagy volt.

Bokros Judit

Forrás: az iskola

Az Ercsi Eötvös József Általános Iskolában Orth László igazgató még a tavasszal engedélyezte, hogy az egyik délelőttön, a testnevelés órákon próbaképpen a vízi sportokkal, az evezés oktatással ismerkedjenek az alsós diákok a sportcsarnok tanuszodájában – tudtuk meg Dalia Csaba testnevelő tanártól, aki akkor meghívta Nagy Jánost és Győrik Kingát, az Ntone Event csapatát (akiknek köszönhetően az iskola évek óta részt vesz az általuk rendezett Sukorói Integrált Sárkányhajó Fesztiválon), hogy segítsenek az ötlet megvalósításában. A gyerekek lelkesedését látva az intézmény vezetője támogatta a folytatást, amire nemrég került sor.

Forrás: az iskola

Nagy Jánosék az Athlészisz Alapítvány és az EMMI Gyámhatósági és Gyermekvédelmi Főosztályának támogatásával tudták megszervezni és lebonyolítani ezt a kéthetes programot Dalia Csaba testnevelő tanár és Vajdicsné Faddi Éva úszás oktató segítségével. Ez idő alatt az iskola összes tanulója több alkalommal, összesen 60 órát tölthetett a vízi sportok megismerésével. Kipróbálhatták a tengeri kajakot, a túra kenut, a sup-ot és érdekességképpen egy C-1 versenyhajót is.

Forrás: az iskola

A legtöbben először kicsit félve, majd egyre bátrabban, magabiztosabban vették birtokba az eszközöket, az órák végén pedig már alig lehetett kitessékelni a gyerekeket a vízből. A két hét gyorsan eltelt, és szinte minden diák azt kérdezte, hogy mikor evezhet újra. Ercsi adottságait (például a közeli Duna-part, a felújított csónakház, a nemrég alakult evezős szakosztály) figyelembe véve erre hamarosan alkalom nyílhat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában