lokálpatriotizmus

2017.10.10. 19:42

Újabb támogatást kapnak a gyerekek, családok -Vál-Völgyi Fiatalokért Alapítvány

Felcsút – A felső tagozatos diákokat és a fiatal családok otthonteremtését támogatja a Vál-Völgyi Fiatalokért Alapítvány, jelentette be Mészáros Lőrinc és felesége Bicskén. A felsőoktatásban részt vevő vál-völgyi fiatalok segítése sikeresnek bizonyult, az alapító folytatja a térség fejlesztését is szolgáló tevékenységét.

Zsohár Melinda

Mészáros Lõrinc

A tavaly elindított főiskolások, egyetemisták támogatása nyomán ezúttal a hat település – Felcsút, Alcsútdoboz, Tabajd, Vál, Kajászó és a tiszteletbeli vál-völgyivé „fogadott” Vértesacsa – általános iskolás felső tagozatosai kapnak félévente 100 ezer forint ösztöndíj-szerű támogatást, ha a tanulmányi eredményük jobb a 4,5 átlagnál, jelentette be Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester és vállalkozó a bicskei sajtótájékoztatón. A tanulmányi eredmény és a helyben lakás mellett feltétel az is, hogy az illető gyermek az adott település iskolájába járjon – kivétel ez alól Kajászó, ahol bezárt az általános iskola. Az alapító nem titkolt szándéka, hogy a helyi iskolák megtartó erejét is növelje a diákok és a szülők ilyen módon való segítésével. A támogatásra szánt összegnek elvileg nincs felső határa, hangzott el a tájékoztatón. A fiatalokat fiatalos nyelvezetű szlogennel hívják: „Jól tanulni igenis menő!”

A harmincöt év alatti házaspárok és élettársak otthonteremtését támogatja az alapítvány másik 100 milliós kerete, amiből 75 millió forintot irányoznak elő lakásvásárlásra és -építésre, 25 milliót pedig felújításra. Felcsút és Alcsútdoboz adott korú állandó lakosainak első lakáshoz jutásához, illetve a meglévő bővítésének, felújításának költségeihez járul hozzá a Vál-Völgyi Fiatalokért Alapítvány bizonyos feltételekhez kötötten.

A Vál-völgyi Fiatalokért Alapítvány bemutatkozó rendezvényén az alapító Mészáros Lőrinc és Mészárosné Kelemen Beatrix egy otthonteremtési és egy ösztöndíjprogramot ismertetett

Az új otthonhoz 5 millió, a használt lakás (ház) vásárlásához 4 millió, a saját tulajdonú ingatlan felújításához 1,5 millió forint vissza nem térítendő támogatás igényelhető. A gyermekes családok előnyben részesülnek. A támogatással tízéves helyben lakást vállalnak a kedvezményezettek, az újonnan építkezőknek be kell mutatniuk az érvényes terveket és az építési engedélyt.

Ők maguk lokálpatrióták, mondta el Mészáros Lőrinc és felesége, a családok érzelmi összetartozása is könnyebb, ha fizikailag sincsenek nagy távolságra egymástól. Három gyermekük is lakóhelyükön maradt, nem utolsósorban a szülők és a családi szemlélet hatására. A Vál-völgye a nem elvándorló régiók közé tartozik, mostanra nem gond az elhelyezkedés, inkább munkaerőt keresnek, lehet jövőt tervezni a fiataloknak, tette hozzá az alapító. Többezren dolgoznak a Mészáros tulajdonú cégeknél is helyben és a környéken, különböző beosztásokban. A későbbiekben a középiskolások anyagi támogatásában is gondolkoznak, majdan bővítvén a mostani támogatási rendszert. Mészárosné Kelemen Beatrix kuratóriumi elnök gyermekkori személyes élményeit idézte, s a segítés adásának és elfogadásának nemes célokért való találkozását hangsúlyozta.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában