A dunaújvárosi Hankusz Henrietta 15 évesen repülte körbe a fél világot

Hankusz Henrietta, a „kis” felfedező 15 évesen felült a Ferihegyen a repülőgépre, és tulajdonképpen „bemelegítés nélkül” körberepülte elsőre a fél földgolyót. Mondhatnánk; jó, jó, hisz az apja nagy felfedező, biztos átélt már vele sok hasonló helyzetet. Azonban a valóság az, hogy Henrietta életében először ült repülőgépen, és az angol nyelvtudása is nagyon szerény volt. Nagy bátorság kellett hozzá, hogy ennyi idősen valaki így nekivágjon a világnak. Néhány hónappal a hazatérése után volt szerencsénk beszélgetni Henriettával, aki azóta 16 éves lett, és rengeteg benyomás érte.

Mi késztet egy 15 éves kislányt, hogy elinduljon egymaga a Föld túloldalára?– Az édesapám, Hankusz Kálmán a National Geographic fotósaként a világ számos egzotikus pontján megfordult. Az év elején tért vissza egy indiai expedícióból, és kinti vendéglátói tavasszal itt tartózkodtak Magyarországon. Természetes, hogy itthon Magyarország érdekességeit, szépségeit próbálja megmutatni az ember. Én is ott voltam apukámmal, amikor végigkalauzolta vendégeit hazánk turisztikai szempontból legérdekesebb helyein, és jól összebarátkoztam mindenkivel. Aztán mire Magyarországról visszatértek Indiába, annyira jó lett a kapcsolat, hogy meghívtak vendégségbe és nyelvet tanulni. Így történt hát, hogy az iskola befejezését követően másnap már a repülőgépen ültem. Azért sok minden kell ehhez, gondolom, apukád segített.

– Azt mondta, meg kell tanulnom egyedül eligazodni a világ dolgaiban, és egyedül kellett repülőjegyet rendelnem, egyáltalán a járatot megnézni, hogy miként jutok oda, a jegyeket kifizetni és így tovább. A vízumot is egyedül intéztem, mindenkivel, mindenkinél angolul. A konzulátuson volt, amit nem értettem, még sírva is fakadtam. Apám ekkor annyit mondott: „hogy akarsz egyedül kimenni a föld túloldalára, egy egzotikus, idegen nyelvű országba, ha a budapesti konzulátuson azt sem érted meg, hogy arra kérnek, válogasd szét az irataidat?” Összeszedtem magam és 10 perc múlva vigyorogva közöltem, hogy elintéztem mindent, egy hét múlva kezemben a vízum. Először Berlinbe, onnan Abu Dhabiba repültem, és innen repültem Dél-Indiába. A világ különböző pontjain kellett eligazodnom úgy, hogy életemben ezt megelőzően soha nem jártam repülőtéren. A visszaút már gyerekjáték volt.

Biztos nagy megkönnyebbülés volt, amikor megérkeztél. Hogy teltek a hétköznapjaid?

– Amikor valaki hónapokat tölt el egy országban, az már kicsit részese lesz az ottani kultúrának, tehát kezdtem megismerni az ottani embereket, életet, viszonyokat, kultúrát és a szokásokat. Indiában gyakorlatilag mindenki beszél angolul, érezhető még a gyarmatosítás hatása. A kint töltött 3 hónap alatt megtanultam angolul, legalábbis a nyelvet használni mindenképpen, és ez a legfontosabb. Értek dialektusokat, akcentusokat, és nem okoz problémát az angol nyelvű kommunikáció sem, bármilyen nációval kell éppen beszélnem. Tulajdonképpen Bangaloréban éltem, erről annyit kell tudni, hogy 15 milliós nagyváros. Óriási méretek, hihetetlen tömeg, európai ésszel felfoghatatlan. Eljutottam néhány olyan helyre is, ahol az apukám járt korábbi expedíciója során, természetesen csak azokat jártam végig, amelyek veszélytelenek voltak. Így jutottam el Keralába is, ami már nagyon-nagyon délen van. Vonattal, mert az apukám is így ment. Nagy élmény volt, és rengeteg fotót csináltam, melynek egy részét sikerült megosztanom a többi emberrel is. Azt nem állítom, hogy folytatni fogom az apukám által megkezdett utat, mindenesetre ez a három hónap nagy élmény volt, és sokat tanultam.