Csuporné Angyal Zsuzsa: „Forradalmár voltam egész életemben”

Csuporné Angyal Zsuzsa, Csokonai-díjas fazekas, mézes-bábos népi iparművész, aki gyertyaöntőként is tevékenykedik, évekkel ezelőtt beleszeretett a Vértes és Csókakő szépségeibe. Odaköltözött, létrehozta az Angyalvárat – az otthonát és a műhelyét – , ahol mostanában alig győzi utolérni magát. Persze, hozzáteszi, nem panaszkodik, sőt, boldog, ha van tennivaló, csak olykor aggódik, bírja-e az iramot. Mert három kiállításra készül egyszerre. Fehérváron, a Művészetek Házában hamarosan megnyílik a rangos adventi kiállítás, amelyre a beadott munkákat szakértő zsűri bírálja el. Az oda szánt anyagot – a kvircedlis motívumokkal díszített boros készletet – már elszállították. Az a kollekció rokona annak a gyönyörű zöldmázas kávés sorozatnak, ami mellett üldögélünk, és annak a türkiz készletnek ami a műhelyben pihen. Zsuzsa csak ezután dönti el, hova, mit visz. Meghívták ugyanis Kecelre, a december eleji fazekasfesztiválra, ami szintén óriási kihívás. De már gondolkodik azon, mit állít ki a Szent István Művelődési Ház adventi tárlatán, ahol a „meghittség” lesz a téma. Már van néhány terv a fejében. Készül az adventi vásárra is, azt mondja, tavaly óriási élményt jelentett számára találkozni a folklórra rácsodálkozó közönséggel.

Zsuzsa gyönyörű kerámia kalácsformáit – amelyekkel mintát süthetünk tésztába – régóta kedveljük. De ő volt az, aki két évvel ezelőtt Gránátalma-díjat nyert azzal a kollekciójával, amelynek míves, konyhába illeszkedő szépséges tárgyait és a hozzá tartozó falicsempéket régi, erdélyi szász kályhamotívumokkal díszítette. Emlékszem, miként csodálkozott rá a közönség a kék-fehér, elegáns mintákra, amelyek újjáéledve egy mai, vintage stílusú konyhába is harmonikusan illenek. Zsuzsa persze nem először talál ki valami újdonságot, amit aztán később sietve leutánoznak:

– Forradalmárnak számítottam mindig: én csináltam például először kerámiából adventi koszorút! A zsűri azonnal ki is „hajította”. Ma ez már nem újdonság, az utánam következőknek könnyebb volt a dolguk, mert már láttak ilyet.

Most pedig itt vannak a kvircedlimintás edények – a szépséges kávés készletet mi is óvatosan megsimogatjuk. Annak, hogy miként kerültek a poharakra, kancsókra, tálcákra a motívumok, külön históriája van. A kiindulópont a mézeskalács készítés, a tésztadíszítés, aminek Zsuzsa a mestere. Tanítja azt is, akárcsak fazekasságot. Meséli, még Pesten megismerkedett a kvcircedlivel, gyűjtötte a mintákat.

– Amikor Csókakőre költöztem, gondoltam, itt, a borvidéken „villantok” ezzel. Mivel itt ismerik a kvircedlit, sokat sütök majd, elvégre összegyűjtöttem vagy 250 mintát! Csakhogy a keksz, a kvircedli nem kellett senkinek. Ma már nem szokás megadni a módját, és a borozáshoz, a teázáshoz díszes kekszet majszolni. Fogtam hát a faragott kvircedlinyomót, és belenyomtam az agyagba. Szépen mutatott, de töprengtem: mit kezdjek vele? Valaki azt mondta: csinálj hűtőmágnest! Soha – feleltem. Aztán meggyőztek, az is lehet igényes munka. De úgy gondoltam, azért nemesebb dologra kellene használni. A kvircedlinyomóval született, hasonló mintavariációjú kerámia-lapokból egymáshoz sorolva képek születtek. Azután pedig elkezdtem olyan tárgyakat készíteni, amelyekhez illettek ezek a minták, hiszen a kekszforma meghatározza a méretet, arányokat – mondta.

Az Angyalvárban lassan kialakultak a különleges készletek, amelyeken több kvircedli-minta is ismétlődik, igazi harmóniában. Csuporné Zsuzsa legutóbb Móron mutatta be munkáit. Azt meséli, hogy amikor végignézett a bemutatott kollekción, megállapította: rengeteget kapott ettől a vidéktől, ahol otthonra talált. Azzal pedig, hogy kitalálta, miként kezdhetnek „új életet” a kerámiákon a kissé elfeledett, hagyományos kvircedliminták – úgy érzi, valamit neki is sikerült ennek a vidéknek visszaadnia.