Világnap

2017.11.20. 12:53

Mert a gyermeknek is vannak jogai – Hogy működik ez Fejér megyében?

Világszerte fontos nap a mai: egyetemesen november 20-án tartjuk a gyermeki jogok világnapját.

Szanyi-Nagy Judit

Egy ideális családban: a vérszerinti szülőkkel, a megfelelő, építő környezetben nevelkedve. Ez is alapvető gyermeki jog

Forrás: Shutterstock

Mihez kapcsolódik a dátum?

Az ENSZ közgyűlése először 1954-ben javasolta ünnepnapként november 20-át mint a gyermekek jogának világnapját. 1959-ben előbb „A gyermeki jogok nyilatkozatát”, majd 1989-ben „A gyermekek jogainak konvencióját” fogadták el.

- Ehhez a nyilatkozathoz számos ország, így Magyarország is csatlakozott, vállalva ezzel, hogy az egyezményben rögzített jogok érvényesülésében, megvalósításában kötelezettséget vállal – részletezi Deresné Tanárki Mária, a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat vezetője.

Deresné Tanárki Mária
Fotós: Nagy Norbert

Magyarország is vállalja a kötelezettségeit

- A nyilatkozatban rögzített gyermeki jogok nemcsak a kihirdetett törvénnyel váltak a magyar jogrend részévé. Emellett létrejött az 1997. évi törvény is, amely a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szól. Ez tartalmazza a jogok jelentős részét, valamint azokat a garanciákat is, amelyek a jogok érvényesülését hivatottak szolgálni. Ez egy nagy előrelépés – hangsúlyozza a szakértő.

Gyermeki jogok – mit takar a fogalom?

A törvény hosszú paragrafusokon keresztül taglalja, mi tartozik a gyermeki jogok sorába. Önkényesen kiemelve néhányat: a gyermeknek joga van a saját, vérszerinti családjában nevelkedni. A vérszerinti szüleitől elválasztani őt kizárólag a törvényben meghatározott esetekben és módon lehet. A gyermeknek alapvető joga, hogy segítséget kapjon ahhoz, hogy a családjában nevelkedhessen.

Egy ideális családban: a vérszerinti szülőkkel, a megfelelő, építő környezetben nevelkedve. Ez is alapvető gyermeki jog
Forrás: Shutterstock

- Ide tartozik még a gyermekek felzárkóztatása, a tehetséggondozáshoz való jog, a véleménynyilvánítás joga, a védelem a mindenféle kizsákmányolás ellen, a médiaártalmakkal szemben, vagy – amit fontos lenne még tudatosítani – bárminemű (fizikai, érzelmi, szexuális) bántalmazás. Hiszen a gyermek életkorából kifolyólag védelemre szorul, ezt pedig a felnőtt környezet, a család tudja biztosítani számára – emeli ki a vezető.

Támogató intézkedések Magyarországon

- Az egészséges életmódhoz, környezethez, valamint az egészséges táplálkozáshoz való jog témakörében azonnal fel tudjuk sorakoztatni azokat a kormányzati intézkedéseket, változásokat, amelyek ezeknek a jogoknak az érvényesülését szolgálják. Ilyen a gyermekétkeztetés, illetve az ingyenes tankönyvellátás is – mondja Deresné Tanárki Mária, hozzátéve: mindenkinek, akiknek gyermekekkel van dolga, törekednie kell arra, hogy a fiatalok jogai ne sérüljenek.

Hogyan működik Fejér megyében?

- A törvény óriási hozadéka azoknak a preventív ellátási formáknak a létrehozása, melyekben elsősorban a gyermekjóléti szolgáltatásról kell szólni. Ebben a komplex feladatkörben benne van észlelő-jelző rendszernek a működtetése is, amely gyakorlatilag a gyermek veszélyeztetettségének megelőzését, illetve a kialakult veszélyeztetettség megszüntetését hivatott szolgálni. Tehát, ha felmerül egy családban a gyermek veszélyeztetése akár az életmód, az életvitel vagy anyagi természetű nehézségek okán, az alapszolgáltatás az, ahova elsődlegesen fordulni lehet. Az itt kijelölt szereplőnek kell majd közbelépnie azért, hogy a veszélyeztetettség tovább ne álljon fenn, később pedig megszűnjön és ne jelenhessen meg újra a gyermek környezetében – magyarázza a szak-értő.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában