Kevés a munkaerő

2017.11.16. 08:00

Székesfehérvári műhelykonferenciát tartottak a foglalkoztatottságról

A foglalkoztatási helyzetről volt szó azon a keddi műhelykonferencián, melyet a Civil Központban rendeztek.

B. Kiss László

bgb

2010 és 2017 között 735 ezer fővel nőtt hazánkban a foglalkoztatottak száma. Ebből 548 ezren a versenyszférában dolgozók létszámát gyarapítják. A foglalkoztatás dinamikus bővülésének köszönhetően 4,5 millió körül van a foglalkoztatottak létszáma – mondta el Borbély-Pecze Tibor Bors, a Nemzetgazdasági Minisztérium Foglalkoztatási Szolgálat Főosztályának munkatársa kedden a Fehérvári Civil Központban azon a műhelykonferencián, amelyet a Foglalkoztatási-gazdasági együttműködések és szolgáltatások Fejér megyében című projektről rendeztek.

A műhelykonferencia közönsége. Az első sorban dr. Petrin László és Tanka Csaba foglal helyet Fotó: Fehér Gábor

Az ország legfejlett három területe a főváros, Győr-Sopron és Fejér megye, ahol elfogyóban vannak a munkaerőpiac tartalékai. A munkaerő kínálat beszűkülése ellenére sem enged azonban némely cég az alkalmazási standardjából – fogalmazott az előadó, aki szerint kérdés, hogy az egyik kereskedelmi lánc miért ragaszkodik ahhoz, hogy az árufeltöltők érettségivel rendelkezzenek...

Az említett projekt konzorciumi vezetője a Fejér Megyei Önkormányzat, partnerei a Fejér Megyei Kormányhivatal és az Echo Innovációs Műhely. A több százmilliós program keretében – 2020-ig bezárólag – számos szakmai rendezvény zajlik, elemzések, kiadványok látnak napvilágot, és megközelítőleg ezer főnek közvetlenül is segítenek az elhelyezkedésben – derült ki Tanka Csaba, a megyei közgyűlés alelnöke, illetve dr. Petrin László, a megyei kormányhivatal főigazgatója köszöntőjéből.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában