Az örömhír megérkezett

2017.12.18. 10:30

A felnőttek is betlehemeztek Tabajdon

A konok pásztor ellenkezett rendre, de a többiek csak meggyőzték: megszületett a Megváltó! A betlehemiek ugyan a tabajdi atyafiakra és asszonyokra hasonlítottak, a zsenge angyalok glóriája megilletődötten billegett a szépséges énekek közben.

Zsohár Melinda

A református lelkész és az iskolaigazgató hívó szavára azonnal csatlakoztak a felnőttek az adventi pásztorjátékhoz Fotó: Zsohár Melinda

Felnőttek is szerepeltek a pásztorjátékban, régóta nem volt ilyen, csaknem minden ünnepünkön az iskolások és az óvodások állnak helyt. Így alakult szinte mindenütt. Nemzeti ünnepeken is többnyire, de az egyháziakon kiváltképp. Gyermek Máriák, Józsefek keresik a szállást a Jézuskának, csillogó tekintetű háromkiskirályok viszik az ajándékot. A nagyok nézik, lélekutaznak ilyenkor. Hogy talán mégis vágyunk mi, idősebbek is személyes részvételre, mutatja, hogy Hufnágel Anna iskolaigazgató és Zsirka László református lelkész egyetlen hívó szavára csatlakoztak a tabajdiak az adventi pásztorjáték előadására.

A református lelkész és az iskolaigazgató hívó szavára azonnal csatlakoztak a felnőttek az adventi pásztorjátékhoz Fotó: Zsohár Melinda

A Mészöly Gedeon Református Általános Iskolában és Óvodában mindig történik valami, a vezetők és a pedagógusok többet tesznek, mint ami kötelező. A szülő munkaközösség is úgy áll össze, hogy nem kell senkit noszogatni. Hufnágel Anna lendülete magával ragadta ezúttal is a falut. Verbászi Judit magyartanár hozta a pásztorjáték szövegét, sok kis kurta szereppel, minden rangú és korú betlehemiek megjelenítésével. A legidősebb a fiatalos Németh Sándorné Lídia, a tabajdi fekete kendős idősasszony-viseletben, lányai, unokája is vele tartottak. Vagány fiúk pásztorkodtak – ki gondolta volna? S középkorúak, fiatalok öltötték magukra kívül a jelmezt, belül az Advent lelkiségét. Zsirka László református lelkész a katolikus papok fehér ingét húzta fel, ő lett a hírhozó angyal. Vancsó László volt Zakariás és a konok pásztor, Pálinkásné Vaskó Ágnes néptánc tanár Mária, s ki lett volna József, ha nem a férje? Betlehem Tabajdon így idéztetett meg, némi parasztosviselet-beütéssel, gyönyörű Jézuskás énekekkel.

Vélhetően olyan lehetett az ünnep régen is, mint szombaton Tabajdon

Vélhetően így volt rég is, sokszoknyákkal, babos kendőkkel, a férfiakon marhapásztor- és kanászbekecs, másikakon a kétezeréves leples fejfedő. A művelődési házban egy tűt sem lehetett leejteni. Az igazgatónő reméli, a jó példa ragadós. Ha valami szép elmaradt, talán vissza is hozható.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában