Karácsony ajándéka

2017.12.22. 21:41

Meggyújtották a negyedik gyertyát a püspöki udvarban

A negyedik gyertyát gyújtotta meg pénteken és mondta el adventi gondolatait Spányi Antal megyés püspök.

Szabó Zoltán

adfa

A püspöki palotában, az adventi udvarban állított színpadon Pásztor Katalin és Fersch Renáta fuvolán játszott, Ugrits Tamás pasztorális püspöki helynök pedig Szent Lukács könyvéből olvasott fel. Ezután Spányi Antal megyés püspök osztotta meg adventi gondolatait a megjelentekkel. Mint mondta, rendhagyó gyertyagyújtás ez, hiszen nincs advent negyedik vasárnapja, így határozta meg a naptár. Arra azonban elég volt az idő, hogy szívünket felkészítsük Isten szeretetének befogadására. Legyünk biztosak benne, hogy az ő terve, akarata érvényesül, hiszen Isten a legjobbat akarja az embereknek, és az ő szándéka meg is valósul, hangsúlyozta a megyés püspök. Jó volna, ha karácsony ajándéka ott élne minden nap a szívünkben, és Krisztus szeretetére szeretettel válaszolnánk, tette hozzá. Spányi Antal meggyújtotta az adventi koszorú negyedik gyertyát, végül közös imádság következett.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában