A „Viszkis” hisz a változásban

Vagy talán egy televíziós reality show győztes celebje? A Dunaújvárosi Főiskola diplomása?

Lehet őt kedvelni, lehet őt elítélni, de hogy valamilyen véleménye mindenkinek van róla (és nem csak azoknak, akik emlékeznek az „aktív” időszakára), az biztos. Megosztó ember, aki sosem tagadhatja meg a múltját, és úgy döntött: vállalja azt. Érdekelt, hogy a tizenkét évet börtönben ült ember mivé lesz ezen idő alatt, és mit tesz, tesz-e egyáltalán, hogy szabadulása után visszafogadja őt a társadalom.

Autójával éppen egy vásárba tartott Győr felé, amikor telefonon beszéltünk. A börtönben kitanulta a keramikus mesterséget, ezek értékesítéséből él. Folyamatos az érdeklődés a munkái iránt.

- Rengeteg a megrendelésem, alig győzöm a kerámiákat elkészíteni. Saját kezemmel gyártom őket, ezért sok időt vesz igénybe a megrendelések teljesítése, szállítása, vásározás – mondja Ambrus Attila lapunknak.

Megtudjuk tőle azt is, hogy vidéken él feleségével és két pásztorkutyájukkal. Ők a családja, velük készült a karácsonyra is, még ha sajátos is a viszonya ehhez az ünnephez.

- Az az igazság, hogy én a karácsonyt nem szeretem. Teljesen elanyagiasodott, csak azt nézik az emberek, hogy kinek milyen ajándékot vegyenek, tiszta stressz, hogy vajon tetszik-e az majd a másiknak, amit sok pénzért vettek. A vallási oldaláról megint csak nincs jó véleményem. Engem 9 éves koromban kitiltott az egyház, így nem túl jó a kapcsolatom a dogmákkal sem. Amíg a nagymamám élt, aki felnevelt engem, addig minden rendben ment, volt minden!

Kilencéves voltam, amikor meghalt, és ezután gyakorlatilag mindenkinek teher voltam csak, így a karácsonyok is eltűntek az életemből. A börtönben egyedi elbírálásban, a legszigorúbb biztonsági fokozatban tartottak, ezért a karácsonyi ünnepségekre sem nagyon járhattam, de az atyával nagyon jó viszonyba kerültem. Olyannyira, hogy amikor a Dunaújvárosi Főiskolán végeztem, akkor az egyik tételem a szakdolgozat témája ez volt: A bűn definíciója a különböző kultúrákban. Teljesen véletlenül…! Egy ember segített rajtam, Miklós atya. Ő adott nekem anyagot ehhez a témakörhöz. Nagyon jó fej volt! Egyedül ő segített nekem, senki más. Illetve a börtönparancsnokság is támogatta ezt a törekvésemet, hiszen ritka madár volt az olyan, mint én, hogy börtönben van, és tanulni akar – mondja a Viszkis, majd folytatja:

– Nem mehettem a karácsonyi ünnepségekre, de nem is nagyon akartam, mert ilyenkor ment az üzletelés a hátsó sorokban, tisztelet a kivételnek, de sajnos, a 40 emberből talán kettő-három volt, aki valóban elmélyült és átérezte az istentisztelet mélységét. Viszont egyfajta „csókos” voltam, ezért én minden évben nem egy fenyőágat kaptam, hanem kettőt! Ezeket szépen fel tudtam díszíteni, és akkor éreztem a fenyő illatát. Tudni kell, hogy én tizenkét évig nem léphettem fűre, mindig csak betonon voltam, és az óriási érzés volt, amikor a tizenkettedik évben leengedtek a többiekkel focizni, és a salakos pálya mellett volt egy pici fű! Felemelő érzés volt, hogy ennyi idő után ráléphettem a fűre.

A börtönévek nyomot hagytak benne, de Ambrus Attila hisz a változásban. Legalábbis tudatosan készült rá. Hangsúlyozta:

- Szerintem az ember folyamatosan változik. Nem azt mondom, hogy okosabb, de talán bölcsebb lettem, és azt gondolom, hogy a börtön nekem ebből a szempontból pozitív töltés volt, megedzettek az ottani évek. Biztosan nem rólam fogják az erkölcs szobrát megmintázni, de nagyon sokat tanultam, rengeteg élettapasztalattal lettem gazdagabb. Próbáltam a börtönéveket értelmesen kihasználni. Korábban nekem az volt a szabály, hogy nincs szabály.

Azaz mindig a saját szabályaim szerint éltem, aminek megvolt a rengeteg előnye, de egy idő után rájöttem, hogy ez a fajta öntörvényűség, ez a fajta szembemenés a társadalommal, a szabályokkal, az hosszú távon azt jelentheti, hogy soha nem fogok szabadulni. Tízéves koromban apám azt mondta, hogy én a börtönben fogok elrohadni. Ő vizionálta ezt a helyzetet nekem előre, és 2012-ben, amikor meghalt, akkor egyébként is nagyon komoly lelki válságban voltam, és mindent meg akartam tenni, hogy nehogy már neki legyen igaza!

Vajon ki lehet a példaképe ennek az embernek? Van-e egyáltalán olyan személy, akire felnéz, akinek követné a példáját? Első válasza az volt, hogy saját maga a példaképe, de aztán komolyra váltott a hangja.

- Azok a példaképek, akik valóban alkotnak, és letesznek valami az asztalra, Michelangelo, Picasso, Leonardo Da Vinci, Munkácsy, olyan művészek, akik valóban értéket hoznak létre. Én mindig szerettem volna festeni, de képtelen voltam két egyenes vonalat meghúzni, és a szobrászatban is problémáim vannak, szimmetriai és térlátásbeli problémáim, ezért szobrászként is pancser lettem volna. De vannak olyan emberek, akiknek az egész életpályája példaértékű, a sportolók közül például Darnyi Tamás, Egerszegi Krisztina.

Első látásra nagyon racionális ember, a szentimentalizmus igencsak távol áll tőle, mégis vannak dolgok, amelyek meg tudják hatni.

- Nagyon ritkán ugyan, de én is el tudok érzékenyülni. Például ma reggel nagyon-nagyon rosszul esett valami, amit meg is könnyeztem. Egy 10 és egy 11 hónapos kutyánk van, a nagyobbik iszonyú agresszív. A kicsit úgy megharapta, hogy alig él. Amúgy is biceg, és dagadt is, szóval volt baja így is, most meg nekiesett a nagy! Nagyon rosszul esnek azok a dolgok, amikor valaki visszaél a helyzeti fölényével. Ezeken el tudok érzékenyülni.

Arra gondoltam, ha lehetne három kívánsága, nyilván pénzzel lenne összefüggésben. Nos, tévedtem…

- Amikor 1988-ban Erdélyből megérkeztem Magyarországra, akkor egy ampullagyárban dolgoztam, és nem fogod elhinni, most egy bank van ott helyette! A kívánságaim azonban nem pénzesek, hanem ezek lennének: az első egy aranyhal, a második, hogy megehessem, a harmadik, hogy ne legyen benne szálka! Ennyivel beérném!

Közeleg az új esztendő, mit kíván a Viszkis az olvasóknak? A válasz nevetve érkezett a telefon túlsó oldaláról:

- Mindenkinek azt kívánom, hogy pénzben járjon bokáig!