Kreatív, kritikus vagy problémamegoldó

2018.02.01. 11:30

Az ember nem pótolható robotokkal

A mesterséges intelligencia jelenti az egyik legnagyobb hajtóerőt a gazdaság változásaiban.

R. Szolga Réka

robot

Információs forradalom zajlik, amely mindenre hatással van. A technológia eljutott arra a szintre, hogy központilag, felhő alapon, nagy tárhelyeken, pici eszközöket folyamatosan kézben tartva hozzájuthatunk bármilyen adathoz – mesélte lapunknak Megyeri Balázs, a székesfehérvári Hidromérnöke, akit a robottechnológia térhódításáról faggattunk. Kevés új dologra fókuszálunk – tette hozzá. Inkább azt tanuljuk meg, hogy bizonyos információt hol találunk meg. Látszólag minden elérhető. Ez hat a társadalomra, a fogyasztói szokásokra, a társas interakciókra. A kisgyerek nem tud úgy elmenni egy hétre táborba, hogy nem lép kapcsolatba a hozzátartozóival, vagy csak kézzel írott levélben mesél az élményeiről. Most már mindent folyamatosan tudni akarunk a másikról, akkor is, ha nincs ott. Az információáramlás felgyorsult. Az iparban úgy változnak meg a vásárlói igények, hogy a türelmi idő lerövidül. A gyártás folyamata ehhez igazodik.

A technológiai fejlődés hatására folyamatosan változnak a munkakörülmények Fotó: FMH-Archív

A technológiai fejlődés miatt már jelenleg is tapasztalható alapvető változások zajlanak a gazdaságban, rövidülnek a termelési láncok. Az infokommunikációs technológiák, a mesterséges intelligencia jelentik a legnagyobb hajtóerőt ebben a folyamatban. A digitalizáció térnyerésével felmerülhet a kérdés: veszélyeztetve vannak-e a munkahelyek? Hiába lesznek robotok az egyszerűbb munkafolyamatok elvégzésére, ha a legfrissebb kutatások szerint a komplex problémamegoldó képesség, a kritikus gondolkodás és a kreativitás az első három legfontosabb keresett képesség a munkaerőpiacon.

A robot nem az embert helyettesíti

Máris tudatosul: az automatizálás nem szoríthatja ki a humán erőforrás szellemi erejét. Megyeri Balázs, a székesfehérvári Hydro mérnöke nyilatkozott lapunknak. Úgy vélte, hogy nem ipari, hanem információs forradalom zajlik.

– Egy korszakváltás mindig utólag derül ki, prognózist így nehéz felállítani. Az biztos, hogy a technológiai fejlődés hatására megváltoztak a munkakörülmények, a pozíciók. A technológiai és a gazdasági környezet ugrásszerűen változott meg – hangsúlyozta a mérnök. A technológiai feltételek adottak ahhoz, hogy minden gyorsan történjen.

Az eszközök, folyamatok robotizálása során – ha vannak repetitív manipulációk, amelyek jól leírhatóak, akkor arra ésszerű és praktikus megoldás az automatizálás – vélekedett Megyeri Balázs.

Megyeri Balázs a székesfehérvári Hydro mérnöke

A monotonitást nehéz elviselni az embernek

Nehéz monoton módon, folyamatosan ismétlődő munkafolyamatokat végezni úgy, hogy az ember ne ejtsen közben hibát. Az autóipari minőségbiztosítást tekintve komoly probléma, ha akár ezerből egy elem nem felel meg az elvárásoknak. Ezeket a feladatokat hibátlanul tudják elvégezni a gépek. Nem képesek az absztrakt gondolkodásra, nem tudnak problémákat megoldani. A robot akár 24 órán keresztül, ezred milliméter pontossággal ugyanazt a munkafázist képes elvégezni. Mégsem úgy kell elképzelnünk, hogy ez a „négy ember csinálta, most egy robot végzi” elv szerint történik automatizálás. A robottechnológia hatására a versenyképesség, majd ezzel egyenes arányban a munka mennyisége nő. Valójában ezek a munkafolyamatok egyszerűen nem működnek az emberek nélkül. Az érintett dolgozó átkerül egy másik pozícióba, amelyhez éppen az ő képességei szükségesek.

– A robot monoton munkafolyamatok elvégzésére való, az ember táncolásra, alkotásra, gondolkodásra, érzelmekre lett teremtve. A legtöbb feladatot lehetetlen automatizálni – tette hozzá. – Talán évtizedek múlva, ha az ember új dimenziókat, új feladatokat teremt magának, akkor robotokra bíz majd bizonyos tevékenységeket. Az is lehet, hogy mindent lerombol, amit eddig felépített. Rájön, hogy saját magát szorította ki a feladatokból a robotok által. Jelenleg is sokan elszigetelődve élnek, a technológiától távol.

Megyeri Balázs a mesterséges intelligencia térhódításával kapcsolatban úgy vélte: egy robot miatt senki nem veszíti el az állását

Az információ forradalma mindenre hatással van

Megyeri Balázs kiemelte: nem a pénzspórolás következtében hódít a robottechnológia. Az automatizálás senkitől semmit nem vesz el, munkahelyeket sem. Ezzel szemben az információs forradalom mindenre hatással van. A társadalmat, az ipart is átalakítja ez a paradigmaváltás.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában