megemlékezés Ercsiben

2018.02.06. 15:00

Eötvös tudta: az örök emberi értékek maradnak

A városhoz kötődő egykori kultuszminiszterre, íróra, báró Eötvös Józsefre emlékeztek a városban a minap.

Olvasó

A nemrég felújított Eötvös-kápolnában Győri Máté polgármester emlékezett a város nevében, majd a civil szervezetek koszorúkat helyeztek el. Az Eötvös József nevét viselő művelődési ház és könyvtár nevében Kovács Edina, az általános iskola nevében Imre Zsuzsanna mondott beszédet. Utóbbit közöljük.

„Egyes történészek szerint Magyarországnak három kiemelkedő kultuszminisztere volt történelme során: Eötvös József, Trefort Ágoston és Klebelsberg Kuno. Közülük Eötvös József író, költő, politikus, államférfi, aki gyermekkorát itt töltötte Ercsiben, és oly nagyon szerette városunkat, hogy végső nyughelyéül is ezt választotta. De ki is volt ő?

Nehéz családi örökséget kapott, hiszen édesapja a császárt szolgáló hivatalnok, akit ezért nem kedveltek, magyarul nem tudó édesanyja pedig osztrák származású volt. Mint minden ember, így Eötvös életében is meghatározó szerepet töltött be gyermekkora. A mély emberszeretet, a mások szenvedései iránti érzékenység és a nemes érzelmek tisztelete anyai örökség. Ehhez társult anyai nagyapja (Lilien József) ercsi birtoka, ahol egy modern, angol mintájú nagyüzem működött. Az édesanya irodalmi kultúrája és a nagypapa európai színvonalú mintagazdasága polgárosult légkört teremtett a gyermek Eötvös számára. Ekkor lépett be életébe a felvilágosult eszméket valló nevelő, Pruzsinszky József. Az a mogorva, érdes modorú volt forradalmár, akinek hatására megtanult magyarul, és akinek hatását megtalálhatjuk egész későbbi életében, politikusi munkásságában, műveiben. A gimnáziumban és az egyetemen is tovább lelkesedett az irodalomért. Bekapcsolódott a politikai életbe, kiváló szónok, igazi államférfi vált belőle.

Eötvös két ízben volt Vallás- és Közoktatásügyi Miniszter. Olyan időszakokban, amikor sorsfordító események zajlottak hazánkban. Az első ilyen alkalom 1848, amikor a forradalmi kormányban vállalta ezt a feladatot. Az idő rövidsége miatt azonban nem tudta törvényerőre juttatni a közoktatással kapcsolatos elgondolásait. Húsz évet kellett várni rá…

A Kiegyezés utáni kormányban ismét miniszter lehetett, és ekkor már végigvihette elképzeléseit az Országgyűlésben. Így 150 éve, 1868-ban, a 38. cikkelyként bejegyzett népoktatási törvény csaknem egy évszázadra irányt szabott az alapfokú oktatásnak és megalapozta a közép- és felsőoktatás kibontakozását. Először iktatták törvénybe a tankötelezettséget, kimondva, hogy minden 6-12 éves gyereket kötelesek a szülők iskolába járatni. A törvény hatására jelentősen korszerűsödött az elemi oktatás, de a fejlődés hosszú folyamat, jóval Eötvös halála után volt érezhető a hatása.

A gyerekek sokszor mondják, gondolják, hogy bárcsak ne lenne kötelező iskolába járni! Az oktatás azonban abban az időben csak egy szűk réteg kiváltsága volt, pénzbe került, nem tanulhattak az anyanyelvükön. Igen magas volt az írni-olvasni nem tudók száma. Nehéz a 150 évvel ezelőtti gyerekek helyzetébe képzelni magunkat, hiszen akkor nem volt TV, rádió, számítógép, X-BOX, okostelefon és sorolhatnánk. Nem kellett iskolába menni, de korán kellett kelni, állatokat etetni, a földeken, gyárakban, otthon dolgozni. Vajon jobb volt?

Fotó: Eötvös József Művelődési Ház

Szerencsére mindez már a múlté. A gyermek Eötvöst anyja valaha arra tanította, hogy: „Ne higgyen oly gondolatban, amelynek szíve ellentmond.” Ezt az intelmet pályája során mindig betartotta. Képes volt tévedései, hibái beismerésére, az újrakezdésre. Az emberi szabadságot minden más eszménynél fontosabbnak tartotta. Olyan erények ezek, amelyek minden korban örökérvényűek. Ennek szellemében kellene minden embernek végeznie a munkáját.

Eötvös tudta, hogy a történelem során a kormányok folyton változnak, de az örök emberi értékek megmaradnak. Így ezekhez, és nem az aktuális politikai csatározásokhoz kell igazítani a nevelést. Néhány dologban mintha nem is telt volna el 195 év!

Eötvös József sajnos nem élhetett hosszú életet, hiszen 58 éves korában halt meg. Életműve mégis teljes. Az irodalom, az oktatásügy, az állambölcselet kimagasló alakja ma is sok mindenre tanít, de legfőképpen emberségre, hazaszeretetre. Közülük egyik fontos üzenete: „A világon nem a tudomány, a szeretet művel csodákat.”

Fotó: Eötvös József Művelődési Ház

Ercsi mindig tisztelettel és kegyelettel őrizte Báró Eötvös József emlékét. Közintézmények viselik a nevét, gyönyörű és gazdag múzeum őrzi emlékét. Végső nyughelyéről, a Duna-parton álló kápolnát választotta. Hamvait 1962-ben ide helyezték a Vilt Tibor szobrászművész alkotta szobor tövébe. 2000-ben pedig, Eötvös születésnapján vehette át a városi rangot Ercsi.”

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában