Szavazás

2018.02.05. 12:04

Most kiderül: örülnénk-e, ha városunk lenne Európa Kulturális Fővárosa

Portálunk szavazásán arra voltunk kíváncsiak, örülnének-e a fehérvári lakosok Európa Kulturális Fővárosa címnek.

feol.hu

Ahogyan arról korábban beszámoltunk Székesfehérvár benyújtotta pályázatát az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyeréséért. Ez több éven át húzódó programokat és számos fejlesztést tartalmaz. Erre a városnak fel kell készülnie anyagilag. A polgármester tájékoztatása szerint a költségvetés miatt nem kell a lakosoknak aggódni, a források egy része már rendelkezésre áll, hiszen akár elnyeri Székesfehérvár a pályázatot, akár nem, a város kulturális élete adott, a hozzá kapcsolódó intézményi háttér most is működik.

Az nem is kétséges, hogy Székesfehérvár megérdemelten nyerné el 2023-ban a megtisztelő címet, de mi kíváncsiak voltunk, mit gondolnak erről olvasóink.

A Királyi Napokra is megvan a város költségvetésében a szükséges összeg fotó: Archív

A szavazásra rengeteg válasz érkezett, amiből kiderül sokakat foglalkoztat Székesfehérvár kulturális élete. A végeredmény alapján kijelenthetjük a legtöbb olvasónk is megérdemeltnek véli a cím elnyerését. A szavazók 46%-a büszke lenne, ha 2023-ban a mi városunk lehetne Európa Kulturális Fővárosa és ezzel Európa-szerte ismertté válhatnának programjaink.

Olvasóink 39%-a szerint a cím elnyerése segítené a város fejlődését is. Szavazóink mindössze 15%-a tekint negatívan a dologra, véleményük szerint ugyanis túl sok turista lepné el a várost.

Ön mit gondol?

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában