A többinél kedvezőbb áron értékesíthetők

2018.02.13. 08:00

Fehérváron is tartanak fórumot az eredetvédett termékekről

Az eredetvédelemben, illetve oltalomban rejlő lehetőségeket ismerhetik meg az agrárgazdaság szereplői a Földművelésügyi Minisztérium eredetvédelmi programja keretében indított rendezvénysorozat keretében Fehérváron is.

Dávid Erzsébet

mjn

Az idei első fórumot Székesfehérváron tartják, február 28-án. Az agrártárca 2015-ben dolgozta ki az eredetvédelmi programot azzal a céllal, hogy segítse az uniós érdekvédelmi oltalom iránt bejelentett termékek számának növelését és a meglevő földrajzi árujelzőkben rejlő lehetőségek jobb kihasználását. Ezek ugyanis hatékony eszközként segíthetik a hozzáadott értékek növelését, az értékesítési lehetőségek bővítését, a jó minőségű, s egy-egy földrajzi területre jellemző, hagyományos termékek, egyebek között a borok, szeszesitalok, élelmiszerek fennmaradását. Az oltalomban részesülő, földrajzi árujelzőt használó termék kedvezőbben értékesíthető.

A fehérvári Jancsárkert termelői piacról mint jó példáról esik majd szó Fotó: Nagy Norbert

Jó példa erre a villányi borvidék, ahol azokat az oltalom alatt álló, s Villány megjelölést használó borokért 23-28 százalékkal is többet kaphatnak a borászok. Az eredetvédelemmel kapcsolatos tudnivalókat kerekasztal beszélgetéseken, fórumokon ismerhetik meg a termelők, a feldolgozó cégek, vállalkozások képviselői. A több szakmai szervezet közreműködésével megrendezésre kerülő székesfehérvári fórumon egyebek között szó lesz a helyi értéktárak szerepéről, előadás hangzik el arról, miként szolgálja az eredetvédelem a termelőket, milyen eszközei vannak a szellemi tulajdonvédelemnek, s megismerhetik a résztvevők az új földrajzi árujelzőket. Előadás hangzik el az etyeki pezsgő francia mintára épülő eredetvédelméről, illetve a jó példaként ismertetett Jancsárkert termelői piacról.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában