Nehezen indult, de jó a folytatás

2018.04.07. 11:00

A rossz időjárás miatt csúszott a szezonkezdés Kálozon

Eredményesen játszanak a hazai ifjak és felnőttek, hamarosan pedig a pálya felújítási munkálatai is elkezdődnek.

Szanyi-Nagy Judit

Az ifjúsági csapat a tabella előkelő helyén szerepel Fotó: Szabó Éva

– A rossz időjárás, s így a pályák alkalmatlansága miatt nehezen indult a szezon: késett a szezonkezdés, és a pályafelújítási munkálatok sem kezdődtek el – mondta megkeresésünkre Szabó Éva, a Kálozi Sportegyesület elnöke, aki arról is beszámolt, hogy a fiúk várták már a tavaszi szezont, és az öltözői hangulat is nagyon jó. – A felnőtteknél a listavezető Kislángtól kikaptunk, de ez várható volt. Ők jelenleg a tabella negyedik helyén állnak, reméljük, sikerül dobogós helyezést elérniük a szezon végén. Az ifi focistáink vezetik a korosztályos tabellát, ráadásul az ifiből a nagy csapatba kerülő futballistáink is rendszeresen helytállnak. Közülük két meghatározó játékosunk van, Hegedüs Patrik és Simon György már több ízben bizonyították talpraesettségüket – értékelte az elmúlt bő egy hónapot az elnök. A kálozi csapatnak a helyiek is nagyon szurkolnak. Mindezt jól mutatja a közel hatvan, tavaszi szezonra szóló eladott bérlet, mellyel a sportkedvelők az egyesületet is támogatják.

Az ifjúsági csapat a tabella előkelő helyén szerepel Fotó: Szabó Éva

Mint azt Szabó Éva elmondta: a tavalyi év bevételeiből mindkét csapat részére kigazdálkodtak egy melegítőgarnitúrát, melynek beszerzése jelenleg folyamatban van. De nemcsak az öltözet, a pálya is megújul. – Várhatóan a jövő hét második felében érkeznek hozzánk a kivitelezők, hogy megkezdjék a centerpályánk alácsövezését. A munkálatok a rossz időjárás miatt csúsztak mostanra. Készülnek már a vastartós nézői padok; a Magyar Labdarúgó Szövetségtől pedig azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a 150 férőhelyes mobil lelátó és a két új, plexioldalú cserepad is gyártás alatt van.

Az új pályát valószínűleg a nyár elején adjuk át – számolt be a fejlesztésekről Éva.

Az elnök ugyanakkor azt is kiemelte: a labdarúgó-szövetségen kívül sokat köszönhetnek a kálozi önkormányzatnak és Weisengruber Imre polgármesternek is, hiszen az ő támogatásuk nélkül ezeket a fejlesztéseket nem tudnák megvalósítani.

Örömteli hír továbbá, hogy elindult a helyi utánpótlásképzés, nem is akárhogyan: jelenleg több mint harminc, 8 és 14 év közötti gyermek jár edzésekre, melyeket a tapasztalt edző, Tóth Gyula tart. Őt két fiatal edzőpalánta is segíti Jonkli Károly és Somogyi Viktor személyében. A jövő utánpótlása tehát, úgy néz ki, biztosított.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában