Fejlesztések

2018.04.06. 07:00

Átadták Csákváron a felújított orvosi rendelőt

Ünnepélyes átadóra és alapkőletételre is sor került a városban csütörtökön délelőtt. Az eseményeken a második ütemben teljesen megújult orvosi rendelőt adták át, illetve letették az alapkövét a lebontott Ébner-ház helyén épülő turisztikai központnak.

Borsányi Bea

Fotó: Koppán Viktor/ Fejér Megyei Hírlap

Mind az orvosi rendelő, mind pedig a turisztikai központ 60–60 millió forint pályázati támogatást kapott. Ahogy arról Illés Szabolcs polgármester beszélt, néhány éve még kérdéses volt az orvosi rendelő sorsa, amelynek épületét 2002-ben adta el a település a csákvári háziorvosoknak. Nekik köszönhető, hogy az évek folyamán elkészült a szakorvosi rendelő, egy gyógyszertár és a mentőállomás. Ezt az épületegyüttest vásárolta vissza és újította fel 2014-ben az önkormányzat, amelyhez akkor 60 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott. Az első ütemben történt felújításokat a második ütemben újabb munkálatok követték. Utóbbira egy TOP-os pályázat keretében, Gánttal közösen pályázott a város, mivel mind a két települést egy háziorvosi praxis látja el. A projekt keretében a két település egészségügyi alapellátásai kerültek és kerülnek fejlesztésre. Így újult meg a gyermekorvosi és a fogászati rendeléseknek, valamint a védőnői szolgálatnak helyet adó épület újabb 60 millió forintból.

Az orvosi rendelő átadásán Illés Szabolcs, Tessely Zoltán és Molnár Krisztián
Fotós: Koppán Viktor/ Fejér Megyei Hírlap

Kiút az eladósodásból

A Fejér megyei közgyűlés elnöke, Molnár Krisztián arra emlékeztetett, hogy a 2006–2010-es időszakban mélypontra süllyedt a megyerendszer Magyarországon, az akkori kormányzat célja a rendszer kivéreztetése volt. Ennek a politikának köszönhetően 2010-re az összes megye eladósodott és működésképtelenné vált. Ebből a helyzetből az egyik kiutat a Terület- és településfejlesztési Operatív program, illetve Bicske környékére tekintettel a Pannónia Szíve fejlesztési csomag jelentette. Elmondta, örömteli, Csákvárnak több mint 700 millió forint forrás jut a Fejér megyébe érkező 32 milliárdból. Ennek egy részéből valósulhatott meg az orvosi rendelő teljes felújítása, illetve ennek köszönhetően lehet reális elképzelés a turisztikai fogadóközpont is.

Letették az alapkövét a lebontott Ébner-ház helyén épülő turisztikai központnak
Fotós: Koppán Viktor/ Fejér Megyei Hírlap

Átgondoltan, ütemezetten folynak a fejlesztések

Tessely Zoltán országgyűlési képviselő a csütörtökön reggel megjelent egyik ellenzéki lap cikkére utalt, amely szerint az utóbbi hetek átadási dömpingje a Fidesz kampányának a része. Hangsúlyozta, inkább örülni kellene annak, hogy van mit ünnepelni, és rámutatott, a sorozatos átadások annak köszönhetők, hogy átgondoltan, ütemezetten folynak a fejlesztések. Elmondta, örülni kell annak is, hogy a települési önkormányzatok, amelyek korábban szintén nehéz helyzetbe kerültek, most ismét azt csinálják, amihez valóban értenek: irányítják a helyi fejlesztéseket.

Csütörtökön sor került még a Jókai és a Tompa utca felújításának átadására is, amely 12,5 millió forintból valósult meg. A felújítás része annak az önkormányzati programnak, amelyben a közművel ellátott utcákat újítják fel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában