A bölcsődék napja

2018.04.20. 16:14

Így mondtak köszönetet a fehérvári bölcsődék dolgozóinak

A bölcsődék napja alkalmából szerveztek pénteken ünnepséget, köszöntést a Hiemer-házban. 

Bokros Judit

Fotó: Koppán Viktor/ Fejér Megyei Hírlap

A fehérvári bölcsődék vezetőit, munkatársait várták pénteken a Hiemer-ház báltermébe, hogy a bölcsődék napja alkalmából kis ünnepséggel, fogadással köszönjék meg munkájukat.

Cser-Palkovics András polgármester arról beszélt, miért is fontos ez az alkalom. Egyrészt, mert a város közössége nevében ilyenkor nyilvánítanak köszönetet a gyerekekért végzett áldozatos munkáért – fogalmazott, s hozzátette: a bölcsődés életszakasz során sok minden eldől a szocializáció szempontjából is. Ez a munka tehát nagy felelősséggel jár, amelyhez önkormányzatként igyekeznek biztosítani a megfelelő hátteret. A pénteki közgyűlésen is hoztak döntéseket bölcsődék felújítása kapcsán.

Másrészt azért is fontos ez az ünnep, mert a különböző intézményekben dolgozók ilyenkor egymással találkozva megbeszélhetik a tapasztalatokat, élményeket. A város büszke lehet intézményrendszerére, az ott tevékenykedőkre – jelentette ki beszéde végén a polgármester.

Fotós: Koppán Viktor/ Fejér Megyei Hírlap

Az ünnepi műsort a Kákics zenekar szolgáltatta, moldvai csángó és somogyi dallamok csendültek föl.

Brájer Éva alpolgármester zárásként azokról a mindennapokról beszélt, amelyeken a bölcsődei dolgozók teszik a dolgukat.

A bölcsődék napját április 21-én tartják annak emlékére, hogy 1852-ben e napon nyitották meg az ország első bölcsődéjét Pesten. E nap 2010 óta államilag elismert ünnep, nevelés, gondozás nélküli munkanapnak számít.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában