Kiváló harcos, vezér

2018.06.28. 07:00

Szent László előtt tisztelegtek a székesfehérvári Prohászka ligetben

Szent László hosszasan meredt az előtte felsorakozott, uniformisba és ünneplőbe öltözött díszes seregre, akik mindnyájan megemlékezésre érkeztek a Prohászka ligetbe.

Szanyi-Nagy Judit

Spányi Antal megyés püspök is lerótta kegyeletét a nagy király előtt

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Az egyik közeli padon kerékpárja társaságában pihent egy férfi. Érthető módon onnan szemlélte az eseményeket ‒ a díszőrség vonulását és a zenekar játékát ‒, hiszen csak belecsöppent az eseménybe, nem is öltözött az alkalomhoz illően. Azonban a Himnusz hallatán ő is felpattant a padról, s büszkén kihúzva magát énekelte a minden magyar számára jól ismert sorokat. Miután helyet foglalt, Szent László mellé Schmidt Zoltán dandártábornok érkezett, aki a jeles alkalomról szólt: arról, hogy ezúttal Szent Lászlóra, a lövészkatonák védőszentjére emlékezve tartanak megemlékezést a ligetben.

Katonai tiszteletadással egybekötve, történelmi zászlókkal emlékeztek Szent Lászlóra
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Schmidt Zoltán dandártábornok Szent László személyét és küllemét egyaránt megidézte: mint mondta, a magasságával is kitűnő, egykori magyar király kiemelkedő példaképünk, hiszen a Szent István által lerakott alapokat befejezte, fellendítette a gazdaságot, s emellett nemcsak kiváló harcos, de tehetséges hadvezér is volt. A harcokban ő maga is részt vett, gyakran a sereg élén. A katonai erények, a lovagiasság, a győzni akarás és a hazáért való áldozatvállalás egyaránt végigkísérték életét, s többek között e tulajdonságok miatt választották őt a lövészek (korábban gyalogosok) védőszentjévé.

Spányi Antal megyés püspök is lerótta kegyeletét a nagy király előtt
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A haderő napjainkban is elképzelhetetlen a lövészek nélkül. Katonáink nagy számban vesznek részt a katasztrófavédelmi feladatokban, a déli határ védelmében és a nemzetközi békeműveletekben egyaránt

‒ emelte ki a dandártábornok.

 

Hozzátette: Székesfehérváron a katonákat olyan civil miliő veszi körül, amely befogad, segít, támogat, a tisztelet pedig kölcsönös.

Szent Lászlót Spányi Antal megyés püspök is méltatta, kiemelve: a szent király és családja nemcsak Székesfehérváron, de a magyarság kollektív emlékezetében is él, hiszen a hősi élet eszménye I. Lászlónál lett keresztény.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában