Térzene és táncdélután Gárdonyban

A RÁZENE Városi Fúvószenekar adott felejthetetlen hangulatú koncertet a szobor körül, majd a programot táncdélutánnal, a Gárdonyi Nyugdíjasok Baráti Körével közös halászlé-főzéssel folytatták. A tánc-délutánon a Boka Boogie Band volt a társuk, a Csillag Táncklub pedig a táncbemutatót, tánctanítást vállalta – mindenki nagy örömére. A program keretein belül a gárdonyi római-katolikus templom körül úrnapi körmenet is volt, szép, áhítattal teli eseménnyé varázsolva az ünnepséget, hiszen a térzenére érkezett vendégek is becsatlakoztak a menetbe.

A térzene előtti percekben Tóth István, Gárdony város polgármestere emlékezett Halász Jancsira, – a gárdonyiak így nevezik a szobrot, melyet élő alakról mintáztak, akinek a történetét is elmesélte a városvezető: Jancsinak „vérében állott” a halászat, hiszen halászdinasztiába született. Szinte észrevétlen tanulta meg nagyapjától, apjától a mesterség minden csínját-bínját, a természet szeretetét, azt az egyszerű igazságot, hogy aki halat akar fogni, annak mindig a vízen kell lenni. Kisgyerek kora óta látta, ahogy fonják, javítgatják a hálót, szárítják a halászeszközöket.

Hallotta az öregektől, hogy melyik halnak hol van a legjobb tanyavető helye, hogy merre van a Keszeges, a Kárászos, a Nemfogi-tisztás. Végül ő is úgy ismerte a tavat, mint a tenyerét. 12 évesen már állandó segítsége volt az apjának, csak erőben nem vette fel a versenyt a felnőttekkel. Egyre jobban értette a halászokat, akik feltarisznyázva sokszor több napra is bent maradtak az úszó szigetek között a jó fogás reményében.

Elhatározta, hogy ő is folytatja ősei mesterségét. Szerette a vizet, a madarakat, a mindig változó természetet, a munka keménységét, a halfogás örömét. Részt vett már a varsás halászatban, s boldog volt, hogy mikor kihalászták a hálóvarsákat, gyönyörű keszegek, kárászok, pontyok kerültek a haltartó bárkába. Esténként ő is részesült a vacsorahalból, amit a sikeres napi munka után a bérlőtől kaptak. Eltanulta a dobóhálós halászatot is. Beleivódott minden mozzanata. Soha nem felejtette el azt a június eleji hajnalt, amikor élete első nagy fogása volt. Apja megbízott benne, mert megtapasztalta ügyességét, s hamarosan nem is segítségének, hanem társának tartotta. Jancsi öregemberként is büszkén emlegette, hogy szülőfaluja már gyerekként is a falu halászának nevezte.