Testvértalálkozók Kácsoréknál – Sátoros lakodalmat tartottak mind az ötüknek

Etyeket a 20. században jócskán megforgatták a politikai szelek. A népes Kácsor család eredetileg nem őshonos, 1945-től fonódott egybe személyes históriájuk a faluéval, ahol otthonra leltek. A legifjabb József találta ki öt éve, tartsanak testvértalálkozókat évente. Ilyenkor ötvenen–hatvanan gyűlnek össze csak a legszorosabb vérrokonok és házastársaik a Kácsor fogadóban. Megható, amint az érett korú testvérek körbeülik az asztalt, s röviden meg-megidézik a gyermekkort, az ifjúságot, s a kötődéseikről, gyermekeikről, életükről beszélnek. Családregény is kitelne belőle, pedig hála Istennek, ők már sem háborút, sem üldöztetést nem éltek át. Egy lánytestvér kivételével mind Etyeken maradtak, de ő sem szakadt el soha innen. Ez a hűség jellemzi őket leginkább.

Az Eger mellőli Kömlőről került ide az édesapa, állatokat szállítottak Etyekre. Később idehozta a feleségét és gyermekeit, a környékbeli tanyákra járt birkát nyírni. Ügyes kezű volt, sokfelé hívták, jól is keresett a szakértelmet kívánó, nehéz munkával. Etyek lett az otthonuk, ám gyakran jártak vissza Kömlőre, a nagyszülőkhöz. „Megyek haza” – mondták onnan ide, és innen odatérésükkor. Ezen ma is mosolyognak, így volt. A születési sorrendjük szép, Mária (1937), Anna (1940), Jenő (1943), Béla (1946), József (1950) követték egymást, s a szerető édesanya haláláig fontos volt az etyeki szülői ház. Már családos, meglett férfiak és asszonyok voltak, saját otthont teremtettek maguknak és gyermekeiknek, ám édesanyjuk hívására hol egyik, hol másik kopogtatott be hozzá estefelé. „Béllest sütöttem, begyere ám!” – idézik meghatottan szavát.

Jenő a régi falusi mindennapokat idézi meg színesen, ő őrizte legtovább a hajdani életmódot is. Lassan mindenki motorizált, ő azonban két öszvérrel fogott fuvarozásba, majd lovakkal folytatta, bőségesen akadt munkája. – Hetente két-három lagzit tartottak Etyeken nyáron, tavasztól őszig muzsikáltak hétvégente a sváb zenekarok! – meséli. Mária teszi hozzá, hogy mind az ötüknek sátoros lagzit tartottak a szüleik, úgy házasították ki őket! József (legkisebbként mégis bábánál született), arra emlékszik szívesen, hogy összejártak beszélgetni hajdan az öregek, az utcabeliek, jobban barátkoztak az emberek. Ezért is találta ki a testvértalálkozót, hogy az összetartozás érzését erősítse. Etyeken az első vállalkozók egyikeként nyitott kocsmát, majd épített fogadót 1986-ban, járatlan úton járt. Akkor nem látszott a rendszerváltozás, visszafelé tudjuk, hogy a küszöbén álltunk. Sokan merésznek tartották, nem hitték, hogy sikerrel jár.

Anna került el egyedül Csákvárra, ő óvónő lett, jogász férje ott dolgozott, s két éven át naponta hazajártak Etyekre Trabanttal, tejért a tejcsarnokba s a Magyar-kút vizéért! Akár egy népmesében. A testvérek segítették egymást, Annáék házat vettek, a többiek mind építkeztek. Születés- és névnapok, nagy kártyacsaták, emlékezetes családi ünnepek kötötték össze őket. Az öt Kácsornak tíz gyermeke született, gyarapszanak az unokák, s közülük is többen Etyeken maradtak. – A halált a végire hagyjuk! – összegzi Jenő. Hármuk házastársa sajnos elhunyt, de senki nem magányos ebben a nagycsaládban, a szomorúságot is megosztják a testvérek, hogy könnyebb legyen. Hogy folytatják-e a Kácsor-találkozók szervezését a fiatalabb generációk? Úgy tűnik, immár ötödször szívesen ölelkeznek össze az öregekkel és egymással a nevezetes napon.