Augusztus 22-éig lehet jelentkezni

2018.08.04. 10:30

A Velencei-tó környéki erdélyiek fognak találkozni Dinnyésen

Negyedik alkalommal találkoznak a Velencei-tó környékén élő erdélyiek augusztus utolsó szombatján. Kurta Judit ötletgazda így hozza közel magához és barátaihoz szülőföldjét.

S. Töttő Rita

Az előző években is jó hangulata volt a rendezvénynek

Fotó: FMH

Kurta Judit állítja: bárhová lép be, akár több száz ember közül is kihallja az Erdélyből érkezettek beszédét. Természetes ez számára, hisz maga is Sepsiszentgyörgyön született és élt, egészen Magyarországra településéig. Éles fülének köszönheti azt is, hogy amikor az agárdi piacon járt, meghallotta a szintén Agárdon élő Molnár Gyöngyit, ahogy az eladóval beszélgetett.

– Megszólítottam, mert bárhol a világban felismerem, ha valaki a szülőföldemről származik. Először azt mondta, hogy agárdi. Ám amikor mondtam, hogy én Sepsiszentgyörgyről jöttem, rögtön nyitott volt a beszélgetésre – emlékezik vissza a kezdetekre Judit, akinek a kétórás beszélgetés alatt kiderült, milyen sokan is vannak erdélyiek a környéken. – Meg is egyeztünk azonnal, hogy szervezünk egy erdélyi találkozót. Annyira komolyan vettem ezt, hogy noha nem ismertem senkit, fejben már megszerveztem mindent. Következő héten találkozót kértem a polgármester úrhoz, Tóth Istvánhoz, akihez eleve úgy mentem, hogy minden részletet kidolgoztam.

Az előző években is jó hangulata volt a rendezvénynek
Fotó: FMH

Rábólintott, támogatta a kezdeményezésünket – mesél a sikerről a szervező. – A Velencei-tó környéki erdélyiek találkozójának első rendezvényén is voltak már sokan: 70-100 fő eljött a találkozóra – Judit közben hangsúlyozza, hogy nem fesztiválról van szó, hanem könnyed, kulturális műsorral fűszerezett találkozóról. A tavalyin pedig már háromszázan voltak. Mindig augusztus utolsó szombatjára szervezik az eseményt, így a mostani augusztus 25-ére esik és a dinnyési Hagyományőrző Központban lesz.

Kurta Judit negyedik alkalommal készül az eseményre
Fotó: Kurta Judit

Első évben állítottak egy kopjafát, Csomor Lajos faragását. Minden évben felköt a polgármester egy nemzeti színű szalagot. Idén az Iglice Népdalkörrel eléneklik mindkét himnuszt a két zászló mellett. A pákozdi Citera Zenekar zenél, a biatorbágyi erdélyi családok gyermekei táncolnak székely ruhában, Mészáros János Elek operaénekes lesz a fővendég. Judit hangsúlyozza: augusztus 22-ig lehet jelentkezni, mert vacsorával várják a vendégeket. Az ő száma hívható ez ügyben: 70-363-5507.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában