Csoda, ami itt indult a tó környékén

2018.09.11. 14:10

Pákozd lesz a baptisták központja

1996-ban indult és Magyarország legjelentősebb segélyszervezetévé nőtte ki magát a Baptista Szeretetszolgálat, amely eddigi legnagyobb beruházását valósítja meg Fejér megyében, Pákozdon. Logisztikai raktárépületének alapkőletétele zajlott hétfőn.

S. Töttő Rita

638 milliós fejlesztés kezdődött meg a tegnapi, Pákozdon tartott alapkőletétellel

Fotó: Nagy Norbert/ Fejér Megyei Hírlap

Pákozdon az új logisztikai raktárbázis alapkövét ünnepélyes külsőségek mellett hétfőn helyezték el. A beruházás összértéke mintegy 638,15 millió forint, ennek része lesz többek közt 1700 négyzetméteren egy raktárépület, irodákkal, oktatóteremmel. A projekt részeként gépjárműveket és karitatív segélyezésre, menekítésre használható eszközöket szereznek még be.

 

- Csoda, ami itt indult a tó környékén – fogalmazott az alapkőletételen Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány elnöke, utalva arra a 22 évvel ezelőtt indult vállalásra, amelyből kinőtte magát a szeretetszolgálat világméretű missziója. – A mai nap is ilyen – emelte ki, ahogy azt is, ezek a csodák akkor lehetségesek, ha mindenki hozzáteszi, amit tud: az állam, az állam képviselői, a civilek, az egyházak, a gyülekezetek. Az elnök kifejezte háláját, hogy ezt a lehetetlennek tűnő vállalkozást sikerült elindítani, s a hamarosan felépülő központ sok tízezer embernek segít és általa sokkal gyorsabban és szakszerűbben tudnak majd felkészülni a katasztrófákra, árvizekre, földrengésekre. Az új logisztikai központ ugyanis a rászorulók gyorsabb és költséghatékonyabb elérését, krízishelyzetekben pedig a humanitárius gyorssegélyezést segíti a jövőben amellett, hogy a növekvő raktárkapacitás révén lehetőség nyílik nagyobb mennyiségű adományok fogadására és továbbítására is.

638 milliós fejlesztés kezdődött meg a tegnapi, Pákozdon tartott alapkőletétellel
Fotó: Nagy Norbert/ Fejér Megyei Hírlap

Egy év múlva várható az átadás, ám, ez az alapkőletétel még csak a munka kezdetét jelenti – fűzte hozzá a beszédek sorában Tessely Zoltán miniszterelnöki biztos, országgyűlési képviselő is. A szeretetszolgálat az Európai Regionális Fejlesztési Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásában, „A karitatív szervezetek infrastrukturális fejlesztései a hátrányos helyzetűek társadalmi (re)integrációja érdekében” című pályázatán 638,15 millió forintot nyert a projektére, ebből raktárbázis épül és eszközbeszerzés zajlik Pákozdon, valamint Békésben, Miskolcon, Mátészalkán és Bükkszentmártonban szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi létesítmények infrastrukturális létrehozása, illetve fejlesztése várható. A képviselő felsorolta a szolgálat eddigi tevékenységének főbb vetületeit: – Mind a hazai, mind a külföldi katasztrófáknál ott van, mozgáskorlátozott gyerekek rehabilitációjában segít, fellép az emberkereskedelem ellen, szociális és oktatási feladatokat vállal, meleg ételt biztosít a rászorulóknak, adomány akciókat szervez, védett házakat biztosít az új élet reményével menekülőknek – sorolta, majd rávilágított: – Az elmúlt 22 évben a szeretetszolgálatnál mindig használt eszközök biztosították a munkát. Most új furgonok és kisbuszok is rendelkezésre állnak a karitatív feladatok ellátáshoz.

Vitályos Eszter EU-s fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár Szenczy Sándorral az alapkőletételen
Fotó: Nagy Norbert/ Fejér Megyei Hírlap

Soltész Miklós, egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár az alapkőletételen azt mondta: óriási dolog ez a beruházás és támogatás az ország életében. A pályázati keret egyébként ennél lényegesen nagyobb, 4 és fél milliárdos volt. Az államtitkár kiemelte: ilyen mértékű és jellegű támogatást az unióban még egy ország sem írt ki. Majd pedig megköszönte Takács Jánosnak, Pákozd polgármesterének a támogatást, amellyel a szeretetszolgálat projektjét segítette.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában