A bridzs ma már mindenkié!

2018.09.23. 20:00

Verseny és tanfolyam is indul a kártyajáték után érdeklődőknek Fehérváron

A bridzs ma már nem az elit kártyajátéka. Nem státuszszimbólum, hanem egy közösségi élményt nyújtó, versenyzésre is lehetőséget biztosító játék – tízmilliók játéka – állítja Tóth Kálmán, a Bridge Club Székesfehérvár elnöke. Igen, létezik ilyen, mégpedig meglehetősen régóta, ám tavaly új lendületet kapott a csapat azzal, hogy beszálltak a versenyzés világába is. A mai bridzs több mint 70 éves történelemre tekinthet vissza, bár előzményei több száz évesek.

S. Töttő Rita

A fehérvári bridzs új lehetőségeket keres magának

Fotó: S. Töttő Rita / Fejér Megyei Hírlap

A Bridge Club Székesfehérvár életét az 1970-es években kezdte, amikor néhány lelkes ember elhatározta, hogy megtanulja és műveli ezt a szép és érdekes játékot. A szervezettség akkor kezdődött, amikor a társaság belopózott a MÁV Járműjavító Művelődési Házába az ultizók közé 1978-ban – emlékezik vissza a kezdetekre Tóth Kálmán, akivel ezúttal a Megyei Művelődési Központ harmadik emeletén beszélgetünk. Ott, ahol végül megtalálták otthonukat. De térjünk vissza a kezdetekre: hivatalosan 2008. november 8-án alakult meg a klub, majd ezt követően 2010. augusztus 10-én lett egyesület.

Jelenleg a Bridge Club 43 tagot számlál, keddenként tartanak klubnapot. Egy ilyen napon látogattam meg őket, a művelődési ház egyik termében, ahol vadonatúj, zöld filcborítású bridzsasztalok, a kártyázáshoz szükséges kellékek – licitdobozok, kártyatokok, eredményeket rögzítő asztali eszközök, amik a számítógéppel vannak kapcsolatban, időmérők, paklielosztó gép – várják a játékosokat. Minden alkalommal háziverseny folyik ma már 7–9 asztalon, kb. 30 fő részvételével. A tagok, mint kiderült, más klubok által szervezett versenyeken is részt vesznek, kisebb-nagyobb eredményességgel. Ám ennél, tavaly óta messzebbre, többre vágynak, ezért a Bridge Club elhatározta, hogy a hazai bridzsversenynaptárban szerepelni szeretne. Első alkalommal tavaly novemberben rendezték hát meg a „Székesfehérvár open” nyílt párosbajnokságot, két fordulóval.

A fehérvári bridzs új lehetőségeket keres magának
Fotó: S. Töttő Rita / Fejér Megyei Hírlap

A versenyt ezután minden évben megtartják és a győztesek nevét egy kupán szerepeltetik. – Reményeink szerint idővel rangja lesz annak, hogy kinek a neve található a kupán – mondja az elnök, hozzátéve: a következő verseny időpontja 2018. október 6-a lesz. A nevezési határidő pedig már nagyon közeli: szeptember 27-e. A versenyre nem csak a Bridge Club tagjait várják, hangsúlyozza az elnök, aki egyébként szívesen fiatalítaná a klubtagságot, amelynek java nyugdíjasokból áll: – Elhatároztuk, hogy a tagság bővítése és fiatalítása érdekében bridzstanfolyamot szervezünk.

ÉRDEKESSÉGEK A BRIDZSRŐL

A kártyajáték Amerikából nagyon hamar hozzánk, hazánkba is megérkezett a XX. század elején, és viharos gyorsasággal terjedt. Nagy hagyománya lett Magyarországon, a második világháború előtt magas szinten űzték a játékot. 1934-ben és 1938-ban Magyarország nyerte az Európa- bajnokságot, 1935-ben és 1936-ban pedig második helyen végzett. 1999-ben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság olimpiai sportnak minősítette, és 2002-ben bemutató játékot rendeztek a téli olimpián. 2004 újabb sikereket hozott. A magyar junior-válogatott szerzett bronzérmet a prágai Európa-bajnokságon, majd a felnőttek kerültek a legjobb nyolc közé az isztambuli Bridzs Olimpián. A jelenlegi magyar válogatott a 2006-os, Varsóban megrendezett EB-n a kilencedik helyen végzett.

Első lépésként a meglévő tagok továbbképzése kezdődött el. Ennek a kurzusnak a tapasztalatai alapján történik majd a kezdők oktatása. A játék megismertetése és népszerűsítése érdekében kihelyezett játéknapokat is szerveznek éttermekbe, kávézókba és plázákba, ahol játszani szerető klubtagok nyilvánosan „kártyázni” fognak, és az érdeklődők részére felvilágosítást adnak a játék fortélyairól. – Elképzeléseink között kezdő bridzstanfolyam indítása is szerepel, persze kellő számú jelentkező esetén. Meggyőződésünk ugyanis, hogy ez a taktikára és stratégiára épülő játék – a sakkhoz hasonlóan – sok fiatal érdeklődését fel fogja kelteni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában