Dániába utaznak a székesfehérvári bukógalambok

2018.10.24. 07:05

Kisállatokat állítottak ki a Volán-sportcsarnokban

A keddi kisállat-kiállítás után bizonnyal nem egy gyerek kért a szüleitől papagájt.

B. Kiss László

Az ünnepen sem maradt érdeklődők nélkül a kiállítás

Fotó: Nagy Norbert/ Fejér Megyei Hírlap

Galambok, tyúkok, díszmadarak és nyulak voltak láthatók kedden azok a kisállat-kiállításon, amelyet a Volán-sportcsarnokban közösen rendezett három szervezet, a V-61 Alba Regia Galamb- és Kisállattenyésztők Egyesülete, a Székesfehérvári és Erdélyi Bukógalambokat Tenyésztők Fajtaklubja és a Díszmadárbarátok Székesfehérvári Egyesülete.

Az ünnepen sem maradt érdeklődők nélkül a kiállítás
Fotó: Nagy Norbert/ Fejér Megyei Hírlap

– Ez egy olyan rendezvény, amelyre a gyerekek hozzák el a szüleiket – fogalmazott Bárány István, a fajtaklub vezetője. – Nincs annál nagyobb öröm a szervezők, a kiállítók számára, mint látni a csodálkozó gyerekarcokat, az összecsapott kis tenyereket. A kiállításra olyan idős emberek is eljöttek, akik otthon galambok között nőttek fel. Aztán abbahagyták a tenyésztést, de elszakadni teljesen nem tudtak tőle. S most a ketrecek között akár ötven évet is visszarepülnek az időben.

 

Bárány István elmondta azt is, hogy legközelebb januárban terveznek kisállat-kiállítást tartani, ami nagyobb szabású lesz a mostaninál, amelyre mintegy két tucat tenyésztő érkezett. Volt köztük olyan, aki a megyehatáron túlról. Megtudtuk tőle azt is, hogy november elején Dániában lesz egy kiállítás, ahová – a város támogatásával – nagyszámú székesfehérvári bukógalambot is beneveztek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában