Németh Tamás: Fehérvár is megannyi természeti szépséget rejt magában

A székesfehérvári Németh Tamás mindig is kedvelte a természettudományos tárgyakat. Úgy véli, innen ered a fotózás iránti szeretete is, vagy legalábbis az, hogy asztrofotózással kezdett el foglalkozni. Ezt a fényképészeti ágat az amatőr csillagászat egyik területeként tartják számon, hiszen a képalkotók egyik nem titkolt célja a csillagos égbolt égitestjeinek és jelenségeinek megörökítése. Tamást az interneten látott képek motiválták abban, hogy elkezdjen ezen a területen tevékenykedni – ám a kiteljesedés elmaradt.

– Egy kép elkészülte rengeteg időt vett igénybe; volt, hogy egy fotó egy teljes éjszakát felölelt – magyarázza, miért hagyott fel az asztrofotózással és váltott a természetfotózásra.

– Nyilván egy madárlesnél is várakozni kell a megfelelő pillanatra, ami szintén sok időbe telhet, de közel sem annyiba, mint az égbolt és az égi jelenségek fotózása. Mi több, a makrónál, azaz a közeli képeknél elég megtalálni a keresett témát, ami rendszerint még kevesebb ideig tart – avat be.

Modelljei közül kedvencei a lepkék, a szitakötők és a madarak, de számos alkalommal fotózott már kikericset is. Legutóbbi kiállítása a Közeli természet címet kapta, amely nemcsak a részletgazdag (makró, közeli) fotókra utalt, de arra is, hogy ezeket a kincseket Székesfehérváron és környékén, tehát a közelben lelte meg.

– Igazi természetjáró vagyok, szeretem megismerni a minket körülvevő flórát, faunát. A természetfotózást a sóstói tanösvényen kezdtem, ezt a Bregyó közi kiserdő követte, most pedig a sárpentelei parkerdő ad otthont nekem. Ez utóbbi azért is különleges, mert van egy olyan, a köz számára kevésbé ismert része, ahol háborítatlan az erdő. Itt nyugalomban élnek az állatok, például a madarak, őzek ahhoz képest, hogy az erdőt lakott terület veszi körül. Sőt, ugyanitt olyan növényfajok is megtalálhatók, amelyekről nem gondolná az ember, hogy megtelepednek: a pentelei erdőben sikerült az Északi-középhegységben népszerű légyölő galócát megörökítenem. A Bregyó közi kis­erdőben az őszi kikerics fordul elő tömegesen; a Sóstó pedig több évvel ezelőtt gazdag lepke- és szitakötő-lelőhely volt. Ám ezek az állatok az utóbbi években, még a munkálatokat megelőzően eltűntek – meséli Tamás.

A pillangókat könnyed, védtelen jellemük és ezerféle színük miatt kedveli; de az sem hátrány, hogy ezek az élőlények – a szitakötőkkel együtt – a nyár végi, kora őszi hűvös hajnalokban könnyen fotózhatók. Ilyenkor ugyanis ledermednek a hidegben, több lehetőséget biztosítva a fotósnak. S hogy Tamásnak mi célja a természetfotózással?

– Át szeretném adni azt a látásmódot, amelyet egy „átlagos” kiránduló nem feltétlenül vesz észre, mert nem hasal le, nem vizsgálódik vagy nem ismeri úgy a természetet. Valamint igyekszem megmutatni, hogy Székesfehérvár is gazdag élővilággal rendelkezik: van egy kis szelet, ahol megbújik a természet – válaszolja. S természetesen az új helyek felfedezésével sem hagy alább, a boglárkákban gazdag Demkóhegy még rá vár. Emellett témáit más koncepcióban, például egy éjszakai fotózás keretében, a napnyugta utáni élővilágot bemutatva is el tudja képzelni. Csak győzzük kivárni!